Velencei Bizottság: túl sok a kormányrendelet

Bírálta Romániát Gianni Buquicchio, a Velencei bizottság elnöke, amiért túl sok jogszabályt fogadnak el kormányrendelet formájában – írja a Krónika.ro.

„Romániában háromnaponként fogadnak el kormányrendeletet, ami egyetlen másik országban sem fordul elő. Ezt a helyzetet rendezni kell, úgy, hogy egyszerűsítik a törvények parlamenti elfogadását” – jelentette ki a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva az Európa Tanács alkotmányügyi szaktestületének elnöke. Rámutatott: a tervezett alkotmánymódosítás során ezt a kérdést is rendezni kell. „Ez nem csupán a jelenlegi kormánytöbbség problémája, a múltban is előfordult, hogy évente 100-130 sürgősségi kormányrendeletet fogadtak el. Idén is 92 volt már, ami túl sok” – hangoztatta Buquicchio. Kiemelte, a kormányrendeletek nagy számának az az oka, hogy túlságosan hosszadalmas a törvények parlamenti elfogadásának eljárása.

A szakértő azt is leszögezte, hogy amennyiben a kormány jövőre el akarja fogadtatni az alkotmánymódosítást, annak tervezetét még januárban el kell küldenie a Velencei Bizottságnak, hogy az előzetesen áttanulmányozhassa azt, és véleményt nyilváníthasson róla.

Az elmúlt évek belpolitikai válságai kapcsán Buquicchio úgy vélekedett, hogy az államfő hivatalából történő felfüggesztéséről nem a parlamentnek kellene döntenie, hanem a bíróságnak, és annak alapját nem a politikai, hanem a jogi felelősségnek kell képeznie. Buquicchio arra is kitért, hogy az alkotmányban növelni kell az igazságszolgáltatás függetlenségét, megjegyezte ugyanakkor, hogy bizonyos területeken már sikerült előrehaladást elérni: így a fiatal bírák már bizonyították függetlenségüket, és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tevékenységét is nagyra értékelik Európában.

A Velencei Bizottság az Európa Tanács (ET) független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve. 1990-ben jött létre, a közép- és kelet-európai rendszerváltások után, amikor sürgős alkotmányozási tanácsokra volt szüksége az új demokráciáknak.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »