Románia 12 használt F16-ost vásárolt

Románia tizenkét használt F16-os harci repülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést Portugáliával – közölte pénteken a védelmi minisztérium. A szaktárca közleménye szerint a repülőgépek a portugáliai légierő fölöslegéből származnak.

A technikai és pénzügyi jellegű tárgyalások lezárultak a felek között, és a szerződést azt követően írták alá, hogy az amerikai kongresszus is kibocsátotta a repülőgépek átutalására vonatkozó engedélyt, ami ilyen esetben kötelező.

A következő időszakban fogják felújítani  a repülőgépeket, és Portugáliában elkezdődik a román személyzet kiképzése, köztük kilenc pilótáé és 75 műszaki szakemberé. Az első repülőgépek a tervek szerint 2016-ban kerülnek Romániába, és 2017 végéig bevethető állapotban lesz valamennyi.Romániának azért van szüksége ezekre a harci repülőgépekre, mert a MiG-21-esek kiöregedtek, és le kellett cserélni őket. A most vásárolt gépek lehetővé teszik a hatékonyabb együttműködést a NATO-erőkkel.

Mircea Dusa védelmi miniszter közlése szerint Románia már ki is fizette az első, 100 millió eurós részletet a 600 millió eurós teljes összegből, ami a szerződésben szerepel. A kormány eredetileg az Egyesült Államoktól akart venni 24 darab, szintén használt F-16-ost, de a tranzakció nem jött létre, mert Romániának nem volt pénze a költséges beruházásra.

Maszol.ro / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »