Bizonytalanná vált a kormányfő amerikai útja

Várhatóan mégsem utazik az Egyesült Államokba a miniszterelnök. Kedd este maga Victor Ponta erősítette meg újságírói kérdésre, hogy betervezett amerikai látogatása bizonytalanná vált.

„Nem tudom, hogy elutazom-e az Egyesült Államokba. Hivatalos útjaimat előre szoktam jelezni a nyilvánosságnak” – fogalmazott a kormányfő, aki múlt héten még arról beszélt a sajtónak, hogy az óceánon túlra készül, ahol több óriáscég (Exxon, Chevron és General Electric) esetleges romániai befektetéseiről tárgyal.

Korábbi híradások szerint Victor Pontát Joe Biden alelnök fogadta volna a Fehér Házban. A román diplomácia erőfeszítései ellenére Brack Obamának nem jutott ideje a román kormányfőre.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »