Híd „megeszi” Dél-Szlovákiát, fel kell oszlatni

Feloszlatná a Híd pártot R. Rafaj. A Szlovák Nemzeti Párt első alelnöke szerint ugyanis Bugár pártja „meg akarja enni” Dél-Szlovákiát. A nemzetieknél napokban bemutatott Vízió 2016-os anyag verte ki a biztosítékot.

Rafaj szerint a dokumentum számos eleme sérti a szlovák alkotmányt, éppen ezért a belügyminiszternek kezdeményeznie kellene a párt feloszlatását. Rafaj úgy gondolja, hogy a magyar nyelv hivatalossá tétele a regionális érintkezésében, valamint a kisebbségi szimbólumok megjelenése, és az autonómia az ország kettészakadásához vezethet. „Láttunk már ilyet Koszovóban” – mondta.

Rafaj szerint a Híd ezzel az anyaggal kimutatta a foga fehérjét. A SNS alelnöke úgy gondolja, hogy a Híd nem egy mesebeli jóság, hanem egy álarcba bújt politikai farkas, amely meg akarja enni Dél-Szlovákiát.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »