A kormányhivatal előtt vernek sátrat a nővérek

Sátorvárost építenek jövő szerdán a kormányhivatal előtt. Nem belvárosi zenei fesztivál lesz Pozsonyban, az egészségügyi nővérek tiltakozó akciójáról van szó. A sátorozással arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a kormányt nem érdekli a nővérek bére, semmit sem tesz a fizetésemelésért.

A politikusok ugyan törvénybe foglalták a béremelést, az Alkotmánybíróság viszont törölte a jogszabályt. Azóta nem találtak más megoldást a nővérek bérének megemelésére. A nővérek kamarája és szakszervezete nem akart nyilatkozni a tiltakozó akcióról, a Sme napilap két egymástól független forrásból tájékozódott a szerveződő tiltakozásról.

Egyelőre nem tudni, hányan fognak sátorozni és meddig. A nővérek szakszervezeti főnöke, Monika Kavecká már szerdán, az egészségügyi minisztériumban folytatott tárgyalások után jelezte, a nővérek sztrájkkészültségben vannak. „Nincs más hátra, sajnos úgy kell harcolnunk a béremelésünkért, hogy összegyűlünk egy adott helyen, ahol bizonyos módon kinyilvánítjuk véleményünket” – mondta Kavecká.

Új Szó

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »