„Baloldali kartell” kerülhet hatalomra a liberálisok szerint

Németországban a konzervatív CDU/CSU után a koalíciós társ liberális FDP is azzal az állítással próbálja választásra buzdítani támogatóit, hogy a jelenlegi kormány egyetlen alternatívája a szociáldemokrata párt (SPD) és a Zöldek összefogása a reformkommunista Baloldallal.

A szeptember 22-i választást megelőző kampány hajrájában az FDP óriásplakáton figyelmeztet a „vörösök” – az SPD és a Baloldal – és a Zöldek összefogásának lehetőségére, annak ellenére, hogy a szociáldemokraták és az ökopárt is elutasítja a kormányzati együttműködést a keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati radikális baloldali szervezetek összeolvadásából létrejött Baloldallal.

„Vörös-vörös-zöld kormány helyett erős Németországot” – áll a hétfőn Berlinben bemutatott új plakáton. Rainer Brüderle, az FDP kampányának vezetője rámutatott: jelenleg is van olyan tartomány, ahol együtt kormányoz az SPD a Baloldallal, és arra is volt már példa, hogy az SPD és a Zöldek a Baloldal külső támogatásával kormányoztak. Ez a „baloldali kartell” kerülhet hatalomra szövetségi szinten is, ha a választók nem adnak felhatalmazást a konzervatív-liberális koalíciónak a Németországot a világgazdasági válság közepette „sikerre vezető politika” folytatásához – állította Brüderle.

A CDU/CSU kampányában is az egyik központi elem a figyelmeztetés a vélt baloldali veszélyre. Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke az utóbbi hetekben valamennyi beszédben és interjúban hangsúlyozta: „aki abban a hitben ringatja magát, hogy a választás már lefutott, mert biztosan én maradok a kancellár, arra ébredhet szeptember 22. után, hogy vörös-vörös-zöld koalíció irányítja Németországot”.

Elemzők szerint a konzervatívok számára az idei kampány legnagyobb feladata a szavazóbázis mozgósítása. Ez azért nehéz, mert a lakosság többsége arra számít, hogy hatalmon marad a konzervatív-liberális koalíció, vagy pedig felújítják a 2005-2009 közötti nagykoalíciót – a CDU/CSU és az SPD összefogását -, vagyis mindenképpen Merkel marad a kancellár.

Ráadásul a konzervatívok kezdenek belefáradni a kampányba – teszik hozzá megfigyelők. A Der Spiegel és a Focus hírmagazin is úgy tudja, az uniópártok kampányszervezői alig tudtak elég embert találni, hogy megtöltsék a düsseldorfi ISS sportcsarnokot a kampányhajrá legnagyobb szabású eseményeként beharangozott vasárnapi rendezvényre, amelyen beszédet mondott Angela Merkel és Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke.

Közben a szociáldemokratáknak lendületet adott a szeptember 1-jén tartott kancellárjelölti vita. Peer Steinbrückre, az SPD jelöltjére egy vasárnap ismertetett felmérés szerint a választók 35 százaléka szavazna, ha közvetlenül lehetne kancellárt választani, ami Steinbrück eddigi legjobb eredménye és 7 százalékpontos emelkedés egy hét alatt, míg Merkel 2 százalékpontot veszítve 50 százalékon áll.

Az Emnid közvélemény-kutató intézet felmérése alapján a választások előtt két héttel a jelenlegi kormánypártok és a parlamenti ellenzék támogatottsága egyaránt 45 százalékos. A CDU/CSU a szavazatok 40 százalékára számíthat, míg az FDP 5 százalékon áll. Az SPD támogatottsága 25 százalékos, a Zöldek 11 százalékon állnak, a Baloldal pedig a szavazatok 9 százalékát szerezheti meg az előrejelzés szerint.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »