Szíria: Románia óvatos, de szolidáris a szövetségeseivel

Romániának óvatosnak, ugyanakkor szolidárisnak kell lennie szövetségeseivel egy Szíria elleni esetleges katonai támadás ügyében – mondta Traian Băsescu államfő kedden a román diplomaták éves találkozóján.

„Az óvatosság nem terjedhet addig, hogy ne legyünk szolidárisak szövetségeseinkkel, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában vagy a NATO-ban, vagy a nyugati országok köreiben valamilyen döntésre jutnak Szíriával kapcsolatban” – hangoztatta Băsescu.

Az államfő kifejtette azt is, hogy Szíriában mintegy 10 ezer román állampolgár él, akik közül eddig senki nem esett áldozatul az ott zajló harcoknak.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »