Helyi népszavazásokat kezdeményez az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi népszavazásokat kezdeményez a régióátszervezés ügyében – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteken, a Háromszéki Ifjúsági Tanács ötödik alkalommal megrendezett szabadegyetemén, Sepsibesenyőn.

Rámutatott: a közigazgatási átszervezés nem valósítható meg a polgárok megkérdezése nélkül, az RMDSZ ezért elkezdi az aláírásgyűjtést a helyi népszavazások kiírása érdekében mind a Székelyföldön (Maros, Hargita és Kovászna megyében), mind a Partiumban (Bihar, Szatmár és Szilágy megyében), ahol jelentős a magyarok aránya.

A helyi népszavazásokon arra kell majd a lakosoknak választ adniuk, támogatják-e a közigazgatási régiók megalakítását, illetve milyen régióhoz kellene a településüknek tartoznia, ha megtörténik az átszervezés.

A Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) a jelenlegi nyolc fejlesztési régiót emelné közigazgatási rangra. Ezt a magyar politikai szervezetek ellenzik, mert a nyolcas felosztás román többségű régiókba olvasztaná be a magyarlakta térségeket.

„Az erdélyi magyar közösség a régióátszervezési huzavonával időt nyert. Nekünk a következő időszakban az a feladatunk, hogy partnereket találjunk az RMDSZ 16 régiós átszervezési tervéhez. Meg kell győznünk a román tárgyalófeleket, hogy a kisebb, hatékonyabb működésű régió nem csak a magyar emberek érdeke, de a románoké is” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ pénteki hírlevele.

A politikus rámutatott: az RMDSZ a fokozatosság elvét követi. A népszavazások kiírását szorgalmazó aláírásgyűjtés után a helyi önkormányzatok állásfoglalást fogalmaznak meg, amelyben kinyilvánítják, hogy az adott település hova szeretne tartozni.

„Ezt követően kerülhet sor utcai tüntetésekre. Ilyen szempontból az RMDSZ csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) októberi meneteléséhez, és minden segítséget megad, hogy a Kökös és Bereck közötti útvonalon minél többen vonuljanak fel” – mondta Kelemen Hunor.

Az SZNT október 27-ére meghirdette a székelyek „nagy menetelését” az egységes, önálló, autonóm Székelyföldért, a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 45 kilométeres székelyföldi szakaszán.

A román törvények szerint választópolgárok is kezdeményezhetik határozattervezetek megvitatását és elfogadását a helyi tanácsokban (önkormányzatokban). Ehhez az illető közigazgatási egység választói névjegyzékében szereplő polgárok legalább öt százalékának aláírására van szükség.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »