Romlóban a kínai emberi jogok helyzete

Az amerikai diplomaták aggasztó jelenségnek nevezték például a másként gondolkodó, ellenzéki aktivisták elhallgattatására, illetve az ellenőrzésükre tett kísérleteket úgy, hogy családtagjaikat, társaikat fenyegetik – nyilatkozta a megbeszéléseket követően Uzra Zeya, a demokráciáért, az emberi jogokért és a munkaügyért felelős, megbízott amerikai külügyminiszter-helyettes Pekingben.

A megbeszélések amerikai résztvevői kiemelték, hogy a kínai közvéleményben nő az igény arra, hogy véleményt nyilvánítsanak a korrupcióról vagy a környezetkárosításról, a törvényesség hiányáról. Szóvá tették a vallásszabadság és a szólásszabadság, a gyülekezési jog szigorú korlátozását, különösen a tibeti és ujgur nemzetiségűek lakta területeken. Egyúttal sürgették, hogy Peking feltétel nélkül kezdjen tárgyalásokat az 1959 óta száműzetésben Indiában élő dalai lámával, a tibetiek vallási vezetőjével, vagy megbízottaival.

Szóba hozták azokat az őrizetbe vételeket is, amelyek alanyai mindazok, akik kritikával illették, vagy megkérdőjelezték a hivatalos politikát. „Tudjuk, hogy ezek a lépések ellentétesek Kína nemzetközi kötelezettségvállalásaival és az esetek többségében saját törvényeivel és az alkotmánnyal is” – jegyezte meg Zeya az AP amerikai hírügynökségnek.

A China Daily című angol nyelvű kínai napilapban a megbeszélésekhez kapcsolódó írásban megjegyzik, természetes, hogy különböző országoknak különböző véleményük van az emberi jogi kérdésekről. A lap szerint azonban a hidegháború után néhány nyugati ország még mindig a saját ideológiai előítéletei alapján osztályozza a többit, s az emberi jogokat arra használja, hogy a más társadalmi berendezkedésű államokat támadja.

Az amerikai emberi jogi helyzet kínai bírálói ugyancsak rendszeresen kiállnak a maguk kritikáival. Idei jelentésükben például szóvá tették az amerikai polgároknak a korábbinál szorosabb megfigyelését, a lőfegyverekkel elkövetett erőszakos bűncselekmények elszaporodását, a politikát és a választásokat befolyásoló pénz szerepének növekedését, a jövedelmekben megmutatkozó növekvő különbségeket, valamint a külföldi országokban elkövetett amerikai jogsértéseket.

Kitértek a nők sérelmére elkövetett bűncselekményekre, a rasszista és vallási alapú megkülönböztetésekre, a gyermekek jogainak megsértésére, a bűncselekményekkel gyanúsítottakkal szembeni és a fegyintézetekben előforduló erőszakra. Peking rendre Washington szemére veti azt is, hogy nem csatlakozott egy sor – szám szerint négy – emberi jogokkal foglalkozó ENSZ-egyezményhez, vagy nem ratifikálta azokat.

Uzra Zeya a 18. amerikai-kínai emberjogi párbeszéd eredményét illetően megjegyezte, amerikai részről úgy ítélték meg, „nem hozta a várakozásokat”. – Ám mivel az Egyesült Államok diplomáciájának lényegi eleméről van, a jövőben is folytatni kívánják ezeket a tárgyalásokat – tette hozzá.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »