Sorozatos inzultus érte Koszovó bíráit munkájuk végzése közben: nem ritkán az elítéltek, vádlottak és családtagjaik súlyos fenyegetésekkel tartották sakkban a törvény képviselőit, gátolva ezzel munkájukat, az objektív ítélethozatalt. Ennek kíván véget vetni a néhány nappal ezelőtt aláírt megállapodás, mely biztosítja a bírák személyes védelmét fenyegetettség esetén.
A Koszovói Igazságügyi Tanács elnöke, Enver Peci és Shpend Maxhuni, a rendőri erők vezetője egyaránt fontos lépésnek tartja a megállapodást. A SETimes mindketten igen fontos előrelépésnek tartják az új együttműködést, mind az igazságügy, mind pedig a demokratikus berendezkedés szempontjából.
A jövőben, ha egy bírót a vádlott vagy annak családja részéről fenyegetés éri, a rendőrséghez fordulhat, és az adott ügy lezárásáig védelemben részesül. A bírák számára a döntés biztosítja, hogy az objektív tények alapján dönthessenek az ügyekben, anélkül, hogy saját, vagy családtagjaik életéért, vagyontárgyaiért kellene aggódniuk.
A probléma valójában azóta létezett Koszovóban, mióta felállították a bíróságokat, azonban mostanában kapott igazán nagy figyelmet. Az utóbbi időben ugyanis a Koszovói Felszabadító Hadsereg több volt katonáját is elítélték a háború alatt elkövetett bűntetteik miatt. Sokak szemében ezek a katonák hősök – nem csoda, hogy a bírók népszerűsége igencsak csökkent, fenyegetettségük viszont nőtt.
Nem Koszovó egyébként az egyetlen balkáni állam, ahol a bírók rendőri védelmet kaphatnak. Albániában és Szerbiában is létezik ez a gyakorlat, igaz, különböző feltételek mellett. Akárcsak ezen országokban, Koszovóban is azt remélik, hogy néhány éven belül már nem lesz szükség az egyezmény alkalmazására: az igazságügyi rendszer működőképessé, a törvények betartása pedig automatikussá válik.
Szabó Edit