Obama: Ne figyeljenek Snowdenre!

Úgy tűnik, Barack Obama elnök elődjét, George W. Busht másolja, amikor nem tulajdonít jelentőséget Edward Snowdennek, annak a fiatal hackernek, aki kiszivárogtatta a titkos lehallgatásokra felhatalmazást adó bírósági végzéseket – írja a CNN.com. Bush ugyanis 2002 márciusában – miután több alkalommal is kudarccal zárultak az al-Kaida vezér elfogására tett kísérletek – azt nyilatkozta, hogy nem aggódik túlzottan bin Laden miatt.

Néhány nappal ezelőtt az amerikai elnök még azt nyilatkozta, hogy minden törvényes eszközt bevet azért, hogy őrizetbe vegyék a Nemzetbiztonsági Ügynökség egykori informatikusát – most azonban már csak az a célja, hogy az Egyesült Államok kormányára nézve kényes incidens mihamarabb elfelejtődjön. „Edward Snowden neve el fog tűnni a történelem lapjairól” – mondta Wesley Clark, a NATO európai erőinek korábbi főparancsnoka.

Obama szerint a baj már megtörtént, de ennek ellenére nem fog vadászgépeket küldeni egy 29 éves hackerre. Az elnök hozzátette: nem vette fel a kapcsolatot sem a kínai elnökkel, sem pedig Vlagyimir Putyinnal annak érdekében, hogy Kína és Oroszország segédkezzen Snowden elfogásában.

Pintér Melinda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »