Nagyok között őrlődik a két Szudán

A Dél-Szudán függetlenedése után kiújult konfliktusra több szereplő is megkísérel békés megoldást találni. Az USA nemrégiben felvetette, hogy új szereplőket is vonjanak be a tárgyalásokba, míg Kína a két ország közötti gazdasági, elsősorban olajipari kapcsolatok fontosságát és rendezését hangsúlyozza mint minden más ügyet alapvetően meghatározó tényezőt. Mindeközben az Afrikai Unió átfogó javaslatcsomaggal próbálja rendezni a konfliktust, a különböző felvetések azonban jelzik, hogy a két Szudán számos különböző irányból érkező nyomásra kényszerül reagálni, melyek időnként egymás ellen dolgozva akadályozzák a probléma megoldását.

Júniusban kiújultak az ellentétek Szudán és Dél-Szudán között, miután Omar Bashir szudáni elnök közölte, hogy egy dél-szudáni csapatoknak tulajdonított robbantás elleni válaszlépésként leállítja az országa területén lévő olajvezetékek működését. Egyes vélemények szerint a lépés a tengertől elzárt, egyéb szállítási útvonalakat és kielégítő infrastruktúrát nélkülöző Dél-Szudán számára hatalmas veszteségeket jelentene, mivel az ország bevételének jelentős része a 2011-es függetlenné válás eredményeképpen megszerzett olajlelőhelyekből származik. Juba mindenesetre közölte, hogy továbbra sem érzékeltek változást a szállított olaj mennyiségében, melyre válaszul Khartúm közölte, hogy nagyjából hatvan napig tart a rendszer teljes leállítása, mely visszafordítható, amennyiben Dél-Szudán átadja a területén bújkáló lázadókat. Diplomaták szintén kételkednek, hogy Szudán valóban beváltja-e a fenyegetését, mivel számára is jelentős bevételi forrás az ország területén átfutó vezetékek használata után fizetett adó. Emellett az ország a közelmúltban hivatalos bejelentést tett, hogy elfogadja az Afrikai Unió javaslatcsomagját a tárgyalásokra vonatkozóan, mivel az azokban meghatározott menetrend egyelőre a hatvan napos határidőn belül van.

A két ország közötti feszültségeket számos szereplő próbálja enyhíteni. Az Amerikai Egyesült Államok nemrégiben meghívót küldött Nafie Ali Nafie-nak, Bashir közeli tanácsadójának egy washingtoni konferenciára, azzal érvelve, hogy a szudáni helyzet rendezése érdekében új feleket is szükséges bevonni a tárgyalásokba, amennyiben ellenük a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) nem adott ki elfogatóparancsot. Az USA lépését többen kritizálták, köztük  emberi jogi csoportok, illetve Frank Wolf kongresszusi képviselő. Június közepén Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet jelezte, hogy a két Szudán ügye továbbra is fontos elemét képezi az amerikai diplomáciának, illetve közölte, hogy egyelőre visszavonták Nafie meghívását, melyről azonban a szudáni tanácsadót saját bevallása szerint nem értesítették. Az Egyesült Államok korábban is tett már hasonló lépést vagy javasolta azt szövetségeseinek, többek között a tálibok vagy az Izrael és a Palesztin Felszabadítási Front (PLO) illetve az Izrael és Hamasz közötti tárgyalások egyes szakaszai során.

Kína ezzel szemben felhívta a két fél figyelmét, hogy a két ország közötti viszonyt alapvetően a konkrét gazdasági kapcsolatok állapota határozza meg. Bár a kínai diplomácia alapvetően kerüli az afrikai országokban a beavatkozás és határozott állásfoglalás bármilyen formáját, talán nem túlzás azt állítani, hogy a távol-keleti ország jelen esetben mindenekelőtt a befektetései és a további üzleti lehetőségek miatt aggódik, hiszen a szudáni Greater Nile Petroleum Operating Company 40 százalékát birtokolja és a térség olajtermelésének közel 70 százalékát vásárolja meg növekvő olajigényei kielégítésére. Kína emiatt tehát ugyancsak érdekelt a béke megerősítésében, azonban kérdéses, hogy képes-e megtalálni az egyensúlyt a globális nagyhatalmi státuszához társított különböző elvárások és a be nem avatkozás politikája között. 

Az Afrikai Unió szintén folyamatosan nyomon követi az eseményeket és aktívan próbál közvetíteni a két fél között, melynek legújabb eredménye a múltheti javaslatcsomag, melyet – egy, a szervezet által létrehozott bizottság – a High-Implementation Panel (AUHIP) állított össze. A javaslatok tartalmánál sokkal lényegesebb, hogy egy nemzetközi szervezet egy erős regionális integrációt nélkülöző térségben ennyire proaktív szerepet vállal egy konfliktus rendezése kapcsán. Az AU által elősegített tárgyalások esetleges sikere hatalmas fegyvertény lehet a multilateralizmus híveinek, főleg, hogy sokak szemében az afrikai kontinensen a leginstabliabb a nemzetközi intézményrendszer.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Adott tehát két nagyhatalom és egy nemzetközi szervezet, mely különböző logika és érdekek mentén viszonyul a két Szudán közötti konfliktushoz. Az Egyesült Államok a tárgyalópartnerek körének kiszélesítésével közelíti meg a helyzetet, mely  érdekes kérdéseket vet fel: az ország a Nafie-nak küldött washingtoni meghívó kapcsán ugyanis felvetette, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által megvádolt személyeket leszámítva más vitatott hátterű szereplőket is tárgyalóasztalhoz kellene ültetni. Tekintve, hogy az USA nem fogadja el az intézmény joghatóságát, az ICC-re történő hivatkozás felettébb furcsának hat és az amerikai felvetés valamint az érvelés az ország utóbbi időben már amúgy is erősen megtépázott hírnevét, mint „morális nagyhatalom” és az emberi jogok és demokrácia védelmezője.

Kína eközben továbbra is egy konkrét, gazdasági szűrőn keresztül értelmezi a konfliktust, mellyel elsősorban saját érdekeit védelmezi és a be-nem-avatkozás jegyében nem vállal közvetítő vagy kezdeményező szerepet. Az ország befolyása és ereje ellenére azonban az emberi jogok védelmét és előmozdítását célul kitűző szerveződések reneszánszukat élik számos országban, illetve az elmúlt két évtized során megjelenő humán biztonság fogalma is több ponton módosította a konfliktuskezelés, illetve működő államok újjá- és kiépítése során megfogalmazott megoldásokat. Valószínűsíthető tehát, hogy a kínai pozíció belátható időn belül fenntarthatatlanná válik, de legalábbis további súlyos kérdéseket vet fel az ország külpolitikájának igazolásával kapcsolatban.

Kérdés azonban, hogy az említett három pozíció mely pontokon gyengíti kölcsönösen egymást, illetve milyen problémákkal kapcsolatosan integrálhatóak. Az Egyesült Államok és Kína hosszú ideje vív néma háborút az afrikai kontinensen való befolyásért, melyben az utóbbi időben Peking tűnik győztesnek, hiszen a kontinens országainak szuverenitására hivatkozva a afrikai belügyekkel szemben passzív külpolitika hatékonyabbnak bizonyult, mint a nyugati országok által alkalmazott “segélyért cserébe jogokat és demokráciát” taktika. A két ország  pozíciói az Afrikai Unió szerepvállalásával is éles konfliktusban állnak, hiszen egyik globális nagyhatalomnak sem érdeke egy megerősödött regionális szervezet, mely az afrikai államok számára jobb tárgyalási pozíciót biztosítva aláásná a két ország befolyását.

És akkor a két Szudán belső viszonyairól és szempontjairól még nem is beszéltünk…

Baranya Dániel

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás