Elmarad a két Korea csúcstalálkozója

A kezdeti bizakodás után Észak és Dél-Korea kapcsolata ismét zsákutcához ért, miután Phenjan kedd óta nem válaszol a forródróton.

A dél-koreai Egyesítési Minisztérium közleménye szerint Észak-Korea nem válaszol a két koreai kormány közötti közvetlen kapcsolatot biztosító forródróton, amit Phenjan a múlt héten állított helyre a két ország kapcsolatainak előmozdítására. Panmindzson határfalujában vasárnap Észak- és Dél-Korea szakértői megbeszélésén június 12-ét jelölték meg a két állam miniszteri szintű találkozójára, Szöult választva helyszínül, észak azonban nem adott választ a két utolsó déli hívásra. A dél-koreai kormánnyal való párbeszéd elutasítása szertefoszlatja az elmúlt napok reményeit a két ország kapcsolatában jelentős előrelépést nyújtó magas szintű találkozó megtartására.

A déli hívásra való válasz elmaradása azt is feltételezheti, hogy észak újra megszakította az 1971-ben létesített forródrót kapcsolatot, aminek következtében ismételten nem áll rendelkezésre közvetlen kommunikációs eszköz a két koreai állam között. Rju Kihl Dzse, a dél-korai egyesítési miniszter nyilatkozata szerint a két ország közötti miniszteri szintű tárgyalásokat lemondták és nem pusztán elhalasztották. 

Phenjan kedden értesítette Szöult, hogy nem fogja delegációját útra indítani. A két koreai állam egyaránt elfogadhatatlannak nevezte a másik fél által kijelölt delegáció összetételét, ami a találkozó lefújásához vezetett. Szöul az északi delegáció élére Kim Janggont, az északi rezsim vezetőjének, Kim Dzsongunnak tanácsadóját kérte. Phenjan ezt visszautasította, cserébe Szöul a helyettes egyesítési minisztert nevezte Rju Kihl Dzse helyére. Észak-Korea Szöult hibáztatta a magas szintű tárgyalások elmaradásával, a KCNA észak-koreai hírügynökség a dél-koreai delegáció összetételét „példanélküli udvariatlanságnak” írta le a két ország párbeszédének történetében.

A múlt héten meglepetésszerűen hatott észak déllel való tárgyalási szándéka, a 17 órás panmindzsoni szakértői megbeszélést követően született megegyezés értelmében két napon belül kellett volna a két Korea magas rangú kormányhivatalnokainak a dél-koreai fővárosban találkozniuk, a Koreai-félsziget hónapok óta tartó feszültségének megoldására. A két ország között 2007 óta nem volt miniszteri szintű találkozó, az eredetileg szerdára tervezett tárgyalások napirendjén a korábban közösen üzemeltetett keszongi gazdasági komplexum újraindítása, valamint emberi jogi kérdések szerepeltek volna. 

Dóczi Tamás

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »