Az Alkotmánybíróság ütheti ki a jegybankot

Az EKB esetében továbbra is izgulunk a ma záruló meghallgatáson, amit a német alkotmánybíróság tart Karlsruhe-ban. Tegnap Jörg Asmussen, az EKB igazgatóságának tagja védte meg az európai központi bankot és a sokat emlegetett OMT programot. A befektetők inkább Jens Wiedmann-ra, a német jegybank elnökére figyelnek, aki ellenzi az EKB korlátlan segítségét.

Hogy ne unatkozzunk, egy másik EKB-illetékes, Peter Praet azt mondta tegnap, hogy van még tér a kamatcsökkentések előtt – a piaci konszenzus azonban nem dől be neki, hiszen a kemény mag (Draghi és társai) már jelezték, hogy nem sürgős egy ilyen lépés.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »