A munkanélkülésig jelzi majd a válság végét?

Az amerikai munkaerőpiac forró témának számít most, sokan ebből szeretnék kikövetkezetni, hogy pontosan meddig tart a Fed által biztosított extrém jó hangulat. Korábban a piac azzal számolt, hogy havi 150 ezer fős munkahelybővülés esetén talpra áll az amerikai gazdaság.

Ehhez képest a chicagói Fed tegnapi munkaanyaga érdekes tendenciákat vázolt: szerintük ugyanis az aktivitási ráta csökkenése miatt elegendő a havi 80 ezer fős bővülés havi foglalkoztatottságban (non-farm payrolls), vagyis sokkal hamarabb véget érhetne a pénznyomda. Ezt magyarázhatnánk azzal, hogy a chicagói Fed elnöke eleve ilyen beállítottságú lenne, ám Charles Evans pont a laza monetáris politika híve, így vélhetően nem lesz fajsúlyos a mostani bejelentés.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »