A brazil hadsereg lakoltatja ki az indiánokat

A brazil kormány szerdán arról döntött, hogy csapatokat küld egy őslakos törzs kilakoltatására egy magánbirtokról, hogy megelőzze az érintett felek közötti erőszakot.

A brazil kormány szerdán arról döntött, hogy csapatokat küld egy őslakos törzs kilakoltatására egy magánbirtokról, amelyet több mint egy hete foglaltak el az ország nyugati részén, Sidrolandiában, Mato Grosso államban. A műveletben mintegy kétszáz katona vesz részt.

A terület tulajdonosa egy helyi politikus, ám a Terena törzs állítása szerint a birtok eredetileg saját ősi területeik részét képezte.

Dilma Rousseff elnök ezúttal a hadsereg segítségével szeretné elkerülni a múlt heti erőszakos összecsapás megismétlődését, amelyben egy őslakost lelőttek, egy másik pedig megsebesült, amikor megpróbálták őket kiszorítani egy elfoglalt területről.

Czifra Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »