450 brazil diák érkezik magyar egyetemekre

Hazánk kiemelkedő sikert ért el a brazil kormány által finanszírozott Tudomány Határok Nélkül (CsF-) ösztöndíjprogramban – írja honlapján a Magyar Rektori Konferencia (MRK). A magyar felsőoktatási intézmények az MRK szervezésében, a közép-európai térségből elsőként, a világ legnagyobb országai mellett csatlakoztak a brazil állam nagyszabású programjához. A Brazíliában tavaly novemberben meghirdetett magyar pályázat eredményeként 450 brazil egyetemi hallgató érkezik a tanév kezdetén a magyar egyetemekre.  Így a 2013/ 2014-es tanévben a brazil hallgatók várhatóan a 7. legnagyobb létszámú külföldi diákcsoportot alkotják Magyarországon. A hallgatók a természet- műszaki- egészség- és informatikatudományok területén folytatják tanulmányaikat egy tanéven keresztül. Felmerülő költségeiket – beleértve a képzési díjakat is – a brazil állam finanszírozza.

A Tudomány Határok Nélkül (Ciencia sem Fronteiras – CsF) program tehát a brazil állam által támogatott ösztöndíj lehetőség, amely a 2012 és 2015 közötti időszakban 100 ezer brazil BSc és PhD képzésben résztvevő, természet- mérnöki- egészség- és informatikatudományok területén tanuló brazil diáknak teszi lehetővé, hogy tanulmányaik során egy évet külföldi egyetemen töltsenek, ugyanis mérnökökre van a legégetőbb szükség Brazíliában. Ezt nemrég a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szervezésében megvalósult brazil fórumon is megerősítette Cristiano Prado, Rio de Janeiro Állam Iparszövetségének (FIRJAN) ipari és beruházási versenyképességért felelős igazgatója. Prado szerint leginkább a kőolaj- és földgázszektor, a hajógyártás és a palagáz-kitermeléshez kapcsolódó tevékenységek terén szükséges mielőbb pótolni a hiányzó tudást, valamint a technológiát is.

A CSF-program keretében az előző tanévben az Egyesült Királyságba mintegy 600 hallgató utazott, amely összehasonlító adat azt bizonyítja, hogy a magyar felsőoktatás hírneve és vonzereje továbbra is jelentős – véli az MRK.

A CsF-programhoz Magyarország 2012-ben, a közép-európai országok közül elsőként csatlakozott, így a magyar felsőoktatási intézmények kínálata a legnagyobb országok egyetemeinek ajánlatai (Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Japán, Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Hollandia) mellett jelenhetett meg.

A csatlakozás előkészítése 2012 májusában kezdődött meg, amikor brazíliai látogatása során Martonyi János külügyminiszter és Dubéczi Zoltán, az MRK főtitkára megkezdte a programmal kapcsolatos tárgyalásokat a brazil oktatási tárcával. A sikeres egyeztetést egy, a Brazilian Federal Agency for Support and Evaluation of Graduate Education (CAPES) – a program szervezéséért és lebonyolításáért felelős állami ügynökség- és az MRK között aláírt megállapodási nyilatkozat zárta le. A program feltételeinek értelmében a brazil fél minden partnerországban egy olyan kijelölt nemzeti szervezeten keresztül kívánja lebonyolítani a projektet, amely egycsatornás, központi ügyintézést biztosít és közvetlen kapcsolatban áll a felsőoktatási intézményekkel. Ez – több ország példájához hasonlóan – Magyarországon is a rektori konferencia.

A tárgyalások 2012 júniusában Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Dubéczi Zoltán újabb brazíliai látogatása során folytatódtak. Végül a Brazil- Magyar Gazdasági Vegyes Bizottság 2012. novemberi ülésén került aláírásra a Capes és az MRK között az a szerződés, amely alapján Magyarország a közép-európai országok közül elsőként csatlakozhatott a Tudomány Határok Nélkül programhoz. Ennek köszönhetően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre 252, a Debreceni Egyetemre 58, az Eötvös Loránd Tudományegyetemre 40, a Szent István Egyetemre 22, a Dunaújvárosi Főiskolára 20, az Óbudai Egyetemre 15, a Pécsi Tudományegyetemre 11, a Budapesti Corvinus Egyetemre 9, a Budapesti Gazdasági Főiskolára 6, a Magyar Képzőművészeti Egyetemre 5, a Nyugat-magyarországi Egyetemre 5, a Semmelweis Egyetemre 5, a Pannon Egyetemre 1 és a Kaposvári Egyetemre 1 diák érkezése várható – írja az MRK sajtóközleménye.

Az első 260 hallgató július 1-ig érkezik hazánkba, hogy intenzív angolnyelvi-előkészítő kurzuson vegyen részt, a második, közel 200 fős brazil diákcsoport pedig szeptember elején kezdi meg felsőfokú tanulmányait Magyarországon.

Solti Ágnes

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »