Ezért gyengül a forint

Drágaszágom – gondolhattuk tegnap az EKB-sajtótájékoztató követően. A monológot hallgatva az az érzésünk támadt, mintha a múlt havi anyagot játszották volna le magnóról a sajtótájékoztatón. Az újságírói kérdésekre adott válaszokból megtudhattuk, hogy ismét egyeztettek a negatív kamatról, ám még nem akarják eldurrantani ezt a puskaport.

A jegybanki (és a katonai) álmoskönyv azt mondja, hogy a legjobb támadás annak az eszköznek a lebegtetése, amit valójában sohasem kívánunk bevetni – pont ilyen a negatív betéti kamat, amely a kereskedelmi bankokat terelné ki az akolból és így kénytelenek lennének más elemózsia (pl. vállalati és lakossági hitelezés) után kajtatni.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »