RMDSZ: küszöbcsökkentés helyett háromnapos szavazás az alkotmányról

Határozottan ellenzi az RMDSZ a népszavazások érvényességi küszöbének 50 százalékról 30 százalékra való csökkentését – szögezte Borbély László a politikus sajtóirodájának pénteki közleménye szerint.

„Egyrészt azért ellenezzük, mert a hatalmon levő pártok egyáltalán nem konzultáltak az ellenzékkel, annak ellenére, hogy mi felajánlottuk nekik, hogy üljünk le tárgyalni a törvénymódosításról, másrészt azért, mivel nem tartották be még a módosító javaslatokra vonatkozó határidőket sem” – mondta az RMDSZ politikai alelnöke. Hozzátette, a szociálliberálisoknak „valami miatt” annyira sürgős volt ez a módosítás, hogy felrúgták a házszabályt, és az RMDSZ javaslatait teljesen figyelmen kívül hagyták.

„Egyértelmű: attól félnek, nem lesz meg az 50 százalékuk, amikor meghirdetik a referendumot az alkotmánymódosításról, pedig mi hangsúlyoztuk, hogy 2003-hoz hasonlóan, amikor még két napig lehetett szavazni, megvalósítható lenne akár a három napig tartó népszavazás is. Ezt előírhatja akár egy kormányhatározat, vagy belefoglalható a referendumtörvénybe is” – mondta Borbély.

Az alelnök kifejtette: a Szociál-Liberális Szövetség (USL) döntése hátrányosan érinti az RMDSZ-t, a romániai magyarságot, mert a jogszabályt kihasználva, például egy román többségű nagyobb község esetében már 30 százalékkal eldönthetik, hogy beolvasszák vagy átcsatolják a települést egy másik községhez, megváltoztatva így az etnikai arányokat. „Emellett a polgármestereket is könnyebben le lehet ezentúl váltani, amire eddig csak 50 százalékos jelenlét esetében volt lehetőség” – magyarázta Borbély, hozzátéve: az RMDSZ-nek súlyos fenntartásai vannak a módosítás alkotmányosságával kapcsolatban, és remélik, hogy Az alkotmánybíróság visszautasítja a jogszabályt, amely így visszakerül a parlamentbe. „Mi csak annyit kérünk, hogy egy ilyen fontos kérdésben konzultáljanak az ellenzékkel, hiszen nem csak pártszempontokat kell figyelembe venni” – szögezte le Borbély.

maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »