Az észak-koreai események Amerika szempontjából

Észak-Koreában „áll a bál”. Az országban a kísérleti atomrobbantás óta egyre fokozódik a helyzet. Mivel az atomrobbantást a nemzetközi közösség elítélte, Kim Dzsong-Un, észak-koreai vezető harckészültséget rendelt el, s megfenyegette az Amerikai Egyesült Államok, hogy amennyiben nem vonul ki Dél-Koreából, meg fogja támadni. Az Észak-Korea jelentette fenyegetésre természetesen a nemzetközi szereplőknek megvoltak, megvannak a maguk válaszai.

Az Észak-Koreában kialakult helyzetet több szempontból lehet értelmezni. Kiindulási alapként érdemes az eseményeket a politikai szimbolizmus¹ oldaláról megvizsgálni mind kül-, mind pedig belpolitikai értelemben. A másik elemzési szemszög a biztonságpolitikai oldal, pontosabban a háború elméletének oldala.

A szimbolikus megközelítés

Kim Dzsong-Un-t apja nevezte meg utódjaként. Két idősebb fivére, és egy lánytestvére van. A hatalomátvétel apja, Kim Dzsong-Il halála után viszonylag zökkenőmentesen zajlott le. A diktatórikus médiapropaganda megtette hatását, és hamar átvette az ország irányítását. Életéről azonban keveset lehet tudni. Anyanyelvén kívülangolul és németülbeszél, valamint Svájcban is tanult a hírek szerint.

Hatalomra kerülésével azonban elvárások gyűrűjében találta magát. A rendszer jellegéből adódóan² a katonai és a politikai elit erősen összefonódott, s átfedi egymást. Apja halála után, a hatalomátvétellel együtt korábbi mentorától eltekintve nem történt váltás a vezető tisztségviselők személyében. Ez adja az egyik problémás pontját hatalomgyakorlásának. Ha ugyanis a kínai tisztújításra gondolunk, akkor ott a pártvezetők létszámának csökkentésére, és a teljes tisztújításra is sor került; ami Kína esetében megkönnyíti az új személy kultuszának megteremtését, hatalmának stabilizálását.

Kim Dzsong-Il erős személyi kultuszt épített ki magának, fia így kvázi apja árnyékában találta magát, amikor átvette a hatalmat. Saját személyi kultuszát azonban apja életében még nem építette ki, mivel nem feltétlenül volt az a cél, hogy ő legyen az örökös, a sors hozta így. Ugyanis sokáig Kim Dzsong-Il legidősebb fiát propagálta a következő állami vezetői tisztség betöltésére, azonban legidősebb fiával megromlott a kapcsolata, így került Kim Dzsong-Un a képbe. S, bár Észak-Korea autoriter berendezkedésű, így nem okozott gondot a hatalomátvétel, azonban a feszültség érezhető a pártvezér és a katonai vezetés között.

Kim Dzsong-Un generációkkal fiatalabb katonai vezérkaránál, hiszen az már nemcsak apját, de egy része nagyapját is kiszolgálta. A generációs különbségeket tovább erősíti, hogy a vezető Nyugaton tanult, s kíváncsiak, hogy mennyivel ér többet a nyugati nevelés, saját hagyományos koreai nevelésükhöz képest.

Mindenesetre hatalomkiépítésének elején tart, s még nem sikerült stabilizálnia személyes kultuszát, s hozzá lehet tenni, hogy nem teljesen azt akarja, amit apja akart. Még előtte áll a feladat, hogy apjához hasonlóan megteremtse személyi kultuszát, s „kedves vezetővé” váljon.

Nyugatról egy megint teljesen más elvárás halmaz irányul rá. Az ország lakossága alacsony életszínvonalon él, s a diktatórikus berendezkedésnek betudhatóan nem igazán tud kereskedelmi kapcsolatok kiépíteni a nyugati államokkal. Egyre inkább látható, hogy az állam bezárkózott, s rendszere a jelenlegi formában nem tartható fenn sokáig. A Nyugatról megfogalmazott egyik elvárás is: az átfogó politikai reform.

Másik oldalról az atomprogramjának jelenlegi formájában való beszüntetése. Hiszen az nemcsak lokálisan, regionálisan, de globálisan is fenyegetést jelent, s a fenyegetés nem marad(hat) sokáig szó nélkül. A nemzetközi aktorokon is egyre nagyobb a nyomás, hogy megoldják a problémát az Észak-Koreában kialakult helyzettel kapcsolatban.

A következő elvárás, melyet a Nyugat megfogalmaz Kim Dzsong-Un-nal szemben, hogy alkalmazkodjon a globális kihívásokhoz, a modern külpolitikai környezethez. Vegye fel az ország a világ tempóját, zárkózzon föl, s induljon fejlődésnek. Ezt az elvárást azonban egyáltalán nem könnyű teljesítenie, hiszen az állam politikai rendszerének köszönhetően igencsak elszigetelt helyzetben van.

A helyzetet vizsgálva kijelenthető, hogy Kim Dzsong-Un hatalomra kerülésével egy harapófogóban találta magát, a belföldi és a külföldi elvárások kereszttüzében. Politikai kommunikációja azonban nem elég gyakorlott még ahhoz, hogy könnyen vegye az akadályokat a kialakult helyzetben. Még nincs elég ideje hatalmon ahhoz, hogy határozott döntéseket tudjon hozni. Olyan döntéseket, melyek azonban nem veszélyeztetik későbbi hatalomgyakorlásában.

A biztonságpolitikai szempont

Az atommal való fenyegetés kapcsán a háború elmélete kerül előtérbe³. Háromféle elméletet lehet megkülönböztetni ebben a tekintetben, s a nemzetközi reakciók mindegyike besorolható valamelyik csoportba. A pacifista irányzat⁴ álláspontja az, hogy nem akarja valójában kilőni az atomrakétát. A realista irányzat⁵ azt mondja, hogy van rá esély, hogy kilövi. Azonban a válaszreakcióban már eltérés mutatkozik a szereplők tekintetében.

Az Egyesült Királyság ellentámadással válaszolna a fenyegetésre, míg Amerika azon az állásponton van, hogy védekezik, ha támadás éri őt. Mindkét álláspont érthető a közelmúlt eseményeit figyelembe véve, hiszen Amerikát Irakkal és Afganisztánnal kapcsolatban is komoly kritikák érték, mely esetekben az ellentámadás taktikáját választották.

A harmadik elmélet az igazságos háború elmélete. Itt a szereplők nem csupán a háborús jogot taglalják, hanem ennél tovább mennek. Vizsgálódásuk középpontjába azt helyezik, hogy amennyiben Kim Dzsong-Un kilövi atomját, az milyen hatással lesz szűkebb, s tágabb környezetére. Előtérbe kerülnek a nyugati szövetségi rendszerek protokolljai, s azok működésére gyakorolt hatásuk.

A megjelent nyilatkozatok alapján elmondható, hogy a jelenleg kialakult válságkezelési gyakorlatok nincsenek felkészülve egy esetleges atomháborúra. A bipoláris rendszerben ismert katonai fenyegetés óta az ebben az értelemben ismert protokollok csak alig valamit változtak. Ez azért jelent problémát, mivel a multipolaritás új kihívásokat hívott életre, köztük – mint a kialakult helyzet mutatja – az atommal való fenyegetést is. Az új világrend, s a globalizációval járó fejlődés felerősíti az atomprogramok veszélyét (ballisztikus rakéták).

A háború felfogása mellett a másik viszonyítási pont: az atomhoz való viszony. Az ABC-fegyverek használatát ENSZ szabály rögzíti. Észak-Koreában a problémát az jelenti, hogy a szigorú szabályok megkerülésével, engedély nélkül kezdett el atommal kísérletezni. Így felmerül a kérdés, hogy mihez akar kezdeni az atomjával Észak-Korea. Az egyik felfogás, elméleti elgondolás szerint az atom egyfajta erődemonstráció, mellyel hatalomhoz való viszonyát kívánja megerősíteni, stabilizálni; míg a másik álláspont egyfajta sajátos tárgyalási módozatnak tekinti az atommal való fenyegetést.

Amennyiben az első álláspontot vizsgáljuk, akkor azt lehet mondani, hogy a problémát az jelenti, hogy a generációs szakadék túl nagy az észak-koreai katonai vezetés, és Kim Dzsong-Un között. Azonban ez a helyzet azt is előrejelzi, hogy küszöbön áll egy átalakítás az észak-koreai eliten belül, melyre régebben a Szovjetunióban volt példa.

A másik álláspont azt feltételezi, hogy Észak-Korea kommunikál valamit az atomprogram által. Ezt vizsgálva azt lehet mondani, hogy az észak-koreai államfő politikai kommunikációja igencsak defektes. Érdekes párosítás a tárgyalást fegyverhez kötni, s ezzel egyfajta zsarolási potenciált kialakítani, s kérdés, hogy az így kialakult helyzetet hogyan akarja felhasználni saját érdekei érvényesítéséhez. Ezt az álláspontot az támasztja alá, hogy a Nyugat (Amerika) kifejtette: nem zárkózik el a konfliktus tárgyalásos útján való rendezésétől.

Észak-Korea jelen állapotában egy puskaporos hordó, ahol egyelőre úgy tűnik, hogy az eddig ismert nyugati válságkezelő mechanizmus felmondja a szolgálatot. Ugyanakkor a kialakult helyzet nemcsak Észak-Korea problémáit helyezi középpontba, hanem arra is rávilágít, hogy a nyugati hierarchikus rendszer is átalakulóban van. Új szabályok kidolgozására van szükség, mivel a bipoláris világrend felbomlásával a világ megváltozott, és a globalizáció által életre hívott új típusú kihívások új megoldási módozatokat igényelnek.

Kérdés, hogy ehhez Észak-Korea mit tud hozzátenni.

Jegyzetek

1. Koselleck, Reinhart, 2003: Elmúlt jövő: A történeti idők szemantikája, Atlantisz Kiadó, Budapest.

2. Fisichella, Domenico, 2006: A politikatudomány alapvonalai: Fogalmak, problémák, elméletek, Osiris Kiadó, Budapest.

3. Grotius, Hugo, 1999: A háború és a béke jogáról 1-2. kötet, Pallas Stúdió Attraktor, Budapest.

4. Kant, Immanuel, 1985: Az örök béke, Európa Könyvkiadó, Budapest.

5. Huntington, Samuel, P., 1998: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó, Budapest.