Vége a palesztin belső vitának – a miniszterelnök távozik

Hosszú vita után távozik posztjáról a palesztin miniszterelnök.

Április 13-án a palesztin miniszterelnök Szalám Fajjád hivatalosan is benyújtotta lemondását, amit a WAFA palesztin hírügynökség szerint Mahmúd Abbász elnök ezúttal el is fogadott. A közgazdász végzettségű politikus nem először kíván távozni posztjáról, a közvélemény számára régóta ismertek folyamatos nézeteltérései a jelenlegi elnökkel és az általa vezetett Fatah párt belső köreivel. A vita idén márciusban újult ki, amikor a kormány pénzügyminisztere Abbász beleegyezése nélkül távozott a tárca éléről.

Fajjád az Egyesült Államok támogatását élvezi, John Kerry amerikai külügyminiszterrel a lemondását megelőző napokban is tárgyalt az izraeli-palesztin békefolyamat élénkítéséről, ám most úgy tűnik a továbbiakban nem kíván részt venni a kormány munkájában. A lemondás nem volt váratlan, a Fatah politikusai folyamatosan bírálták az elnököt és kormányát, a legtöbb kritika a béketárgyalások iránya mellett a gazdaságpolitikát érte. Az al-Dzsazíra ramallahi tudósítója szerint a technokrata Fajjád kívülállóként tevékenykedik 2007-es beiktatása óta, mivel szoros kapcsolata a Nyugattal – elsősorban az Egyesült Államokkal – sok honfitársából vált ki ellenszenvet és nem csak a politikusok körében. Izraeli liberális körök aggodalmukat fejezték ki, hogy az elmúlt hónapokban egyre látványosabban eldurvuló palesztin belső hatalmi vita a miniszterelnök távozásával zárult. 

Orosz Zoltán

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »