Negyvennégy éve várja kivégzését egy japán rab

A világ leghosszabb ideje siralomházban lévő embereként bekerült a Guinness Rekordok közé az a 75 éves japán elítélt, aki 1968 szeptembere óta vár kivégzésére.

Hakamada Ivaót négy rendbeli gyilkosságban találták bűnösnek. A szigetországban Hakamada-incidens néven ismert bűnügyben 1966 júniusában egy cégtulajdonos és három családtagja lelte halálát lakástűzben. Az esetért Hakamadát gyilkossággal és betöréssel vádolták meg, majd ítélték halálra. Az ítéletet a legfelsőbb bíróság 1980-ban helyen hagyta.

A férfi 1968 óta van rács mögött egy tokiói börtönben, és jelenleg éppen ügyének újratárgyalását akarja elérni, a DNS-bizonyítékok ellentmondásosságára hivatkozva.

Hakamada ügyvédei szerint a Guinness Rekordok közé való bekerüléssel a halálraítéltek rossz körülményeire akarják felhívni a figyelmet. 

A férfit képviselői szerint magánzárkában tarják fogva, és még az őrökkel sem beszélgethet engedély nélkül. Már évek óta nem fogadott látogatókat, és állítólag elmebajban szenved.

Japánt számos bírálat éri más fejlett, elsősorban európai országok, valamint emberi jogi szervezetek részéről, amiért még mindig érvényen van a halálbüntetés a szigetországban. Japánt azért is gyakran bírálják, mert a legsúlyosabb büntetési tételt a mai napig akasztással hajtják végre, az elítéltek pedig rossz körülményeknek és hosszú bizonytalanságnak vannak kitéve a siralomházakban, ahol jelenleg 132-en várakoznak kivégzésükre. Ugyanakkor felmérések szerint a japánok döntő többsége támogatja a halálbüntetés fenntartását.

Bár Hakamada 44 és fél éve ül börtönben, a siralomházban töltött idő hivatalos Guinness-rekordja „csak” 42 év, mivel a rekordok könyve csupán a 1968 és 2010 közötti időt vette számba – írta a Mainicsi Simbun japán lap.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »