Megrongálták a kolozsvári Mátyás-szobrot

Szigorítani fogja a kolozsvári önkormányzat a Mátyás-szoborcsoport őrzését azt követően, hogy repedést észleltek a szoborcsoporthoz tartozó, földön fekvő zászló rúdján – nyilatkozta a Krónikának Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere.

Az elöljáró elmondta: felveszik a kapcsolatot a restaurálást végző Concefa Rt. illetékeseivel. A javítás költségeit teljes egészében az önkormányzat állja, hiszen úgy tűnik, rongálás következtében sérült meg a Fadrusz-alkotás – tette hozzá Horváth Anna.

Ami a szigorításokat illeti, hozzáfűzte: a jövőben valamennyi főtéri rendezvényen kordont vonnak a szoborcsoport köré, a helyi rendőrség is biztosítja ezentúl a műemlék biztonságát ilyen alkalmakkor. A Krónika kérdésére Horváth Anna elmondta: kerítést nem lehet vonni Mátyás király és vitézeinek szobrai köré, mert azt már korábban sem hagyta jóvá a műemlékvédelmi hatóság.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2010. november végén tizenhat hónapig tartó munka után, négy hónapos késéssel fejeződött be a Mátyás-szoborcsoport restaurálása. A hivatalos avatóünnepségre pedig 2011 áprilisában került sor. A restaurálást a nagyszebeni Concefa Rt. végezte, a beruházás összege mintegy 3 millió lejbe került. A szoborcsoport felújítását a magyar és román kormány közösen, fele-fele arányban finanszírozta.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »