Az afgán misszió mérlege Amerika szemszögéből

Kirajzolódnak új típusú válságkezelési metódusok, a politológia és biztonságpolitika új trendjei. Elemzés.

Küszöbön a végleges afganisztáni csapatkivonás, ezért egyre időszerűbb az elmúlt, több mint tíz esztendőről mérleget készíteni. Ezt a mérleget több szempontból lehet megvonni, és mindegyik más miatt releváns. A védelempolitika szempontjából lényeges adatok a felhasznált eszközök, és módszerek hatékonysága, illetve az ismert veszteség számaránya. A nemzetközi politikai erőtér szempontjából az számít, hogy milyen hatással volt az afgán rendszerváltozás a térség politikai erőterére, hogyan változott a hatalmi hierarchia, és az új afgán állam miként tudta kiépíteni kapcsolatrendszerét.

Politikatudományi megközelítésben viszont a mérleg meglehetősen érdekes képet mutat. Ugyanis egyrészt azt kell vizsgálni, hogy miként alakul a demokratikus intézményrendszer Afganisztánban. Másrészt pedig azt kell nagyító alá tenni, hogy mindezt hogyan viselik az afgán állampolgárok. Vagyis ebben a szegmensben az instrumentalista, és a behaveorista álláspont csatázik egymással. Egy másik megközelítésben pedig mérhetővé válik a csapatkivonás kapcsán az, hogy az eddig alkalmazott biztonságpolitikai, politológiai elméletek miként állták meg a helyüket egy modern kihívás tükrében. Azaz, hogy merre tart a biztonságpolitikai, és politikatudományi gondolkodás – elsősorban Amerikában.

A demokratikus intézményrendszer afgán fölfogásban

Az államépítés első számú feladata az volt, hogy úrrá legyen a 2001 előtti kaotikus évtizedeken. Ugyanis az ezt megelőző időszakban az afgán társadalmat, és belpolitikát a nagyfokú összefonódások jellemezték, ami átláthatatlanná tette a politikai és társadalmi erőviszonyokat. Ez egyszersmind hatással volt a különböző intézményekre is. Így az államépítők elsődleges feladata az volt, hogy a három hatalmi ágat először is elkülönítse egymástól, megvalósítva ezzel a montesquieu-i alapelvet¹. A hatalmi ágak szétválasztása után következett az alkotmányozás folyamata, amelyben az alkotmányozó nemzetgyűlésnek, és a segítőknek több tényezőre is figyelniük kellett.

A modern afgán alkotmány alapul vette a társadalmi hagyományokat, de beemelte fejezeteibe a modern demokráciák eszmerendszerét is. Ily módon kialakította a „fékek és ellensúlyok” alapjait, valamint az összes többi demokratikus intézményrendszer jelentős alapvetését. Az alkotmány alapján Afganisztán politikai berendezkedése jelenleg elnöki rendszernek tekinthető, ami azt jelenti, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés angolszász mintát követett. Ez a mintakövetés továbbra is tetten érhető az afgán törvényhozás intézményi kialakításában, és szabályrendszerében, valamint tetten érhető a Hamid Karzai elnökkel szemben megfogalmazott sokszor igen kemény ellenzéki kritikában.

Az afgán törvényhozást az elmúlt évtizedben két kamarássá formálták, illetve építették ki. A két kamarás döntéshozatalban két momentum érdekes. A női kvóta, és a Kochi törzs képviselete egy régről visszamaradt hiátust orvosol. A hiányosság kiküszöbölése egy időben felel meg az ENSZ Alapokmányában foglaltaknak, de ugyanakkor arról is tanúskodik, hogy Afganisztán az elmúlt bő évtizedben valóban modern, demokratikus állammá vált.

Az igazságszolgáltatása meglehetősen érdekes, ugyanis egyszerre ötvözi a nyugati modernitást a saját hagyományaival. Így alakult ki viszonylag rövid idő alatt Afganisztánban egy több szintes, modern bírósági végrehajtási rendszer, mely adott esetekben hagyományos módszerekkel is kiegészül. Előbbi egy időben beszűkíti, és kitágítja a korrupció határait, utóbbi pedig biztosítja a viszonylag zökkenőmentes átmenetet egyik folyamatból a másikba.

A közigazgatási rendszere szemben az eddigiekkel európai mintát követ. 34 tartományra osztották fel. Egyrészt a könnyebb átláthatóság kedvéért, másrészt a felosztásban több egyéb tényező is közrejátszott. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a tartományok lakosságszáma hatással van a választási rendszer alapján a parlament létszámának alakulására is. Ezt alapul véve megfigyelhető, hogy az egyes tartományok között vannak különbségek a népességszám tekintetében, és a terület arányában is. Ezek a különbségek mutatják, hogy vannak a tartományokon belül fejlettebb, és kevésbé fejlett régiók. Ez azt jelenti, hogy a modern Afganisztán az állam-, és békeépítéssel egy időben új törésvonalak alakultak ki, és vannak még mind a mai napig kialakulóban.

Az intézményrendszer előnye, hátránya

Amerika szemszögéből az afgán intézményi berendezkedést tekintve az egyik legnagyobb pozitívum az, hogy az afgán vezető releváns tárgyalópartner, aki képes arra, hogy Afganisztán politikai, társadalmi, és gazdasági érdekeit aggregálja és artikulálja. Az afgán rendszerváltozás hatására nőtt az állam presztízse, és jelentős mértékben átalakult a kapcsolati tőkéje. Ez rövid-, közép-, és hosszútávon hatással volt, és mind a mai napig hatással van az államnak a térségben elfoglalt helyére, és a nemzetközi erőtérben betöltött politikai pozícióira.

A számos külföldi segélycsomagnak, több millió dolláros donációnak köszönhetően elindult az államépítés², az infrastrukturális fejlesztés és felzárkóztatás szempontjából. Vagyis a mai modern afgán társadalom sokkal másabb jegyeket mutat, mint a tíz évvel ezelőtti – ahogy a kint szolgálatot teljesítő személyzetmeg is jegyezte. Biztonságpolitikai szempontból átalakult a biztonsági kockázat mértéke. Kialakultak a feladat és felelősségi körök az afgán védelmi erők pedig egyre szélesebb körű tudással rendelkeznek.

Hátrányai azonban sokkal inkább mélyrehatóak. Elsődleges negatívum a demokráciaépítés kapcsán, hogy a modern Afganisztánban új horizontális, és vertikális törésvonalakalakultak ki az elmúlt évtizedben. A különböző törésvonalak a hatalom, uralom, befolyás dahl-i hármasához köthetők³, és ezekkel „csupán” az a probléma, hogy önmagukban is egy meglehetősen instabil államot eredményeznek. Az így szerzett instabilitást azonban további tényezők erősítik föl.

A nyugattól – elsősorban Amerikától – kapott többszöri adomány kialakított egy erőteljes függőségi viszonyt Amerika és Afganisztán között, amelyről Karzai elnök ellenzéke többször is úgy nyilatkozott, hogy elnök a „Nyugat bábja”. Így a kivonulás kapcsán az egyik kérdés valójában az, hogy mit tud kezdeni Afganisztán a tényleges önállósággal. A nagy összegű külföldi adományok hozták magukkal a soron következő problémát: a korrupciót. Ez gyakorlatilag folyamatosan jelen volt az elmúlt több, mint tíz esztendőben, csak hol felerősödött, hol pedig kissé háttérbe szorult, köszönhetően más tényezőknek.

A soron következő negatívumként értelmezendő kérdés a következő: vajon mennyire stabil az afgán demokratikus berendezkedés az arab tavasz által életre hívott események fényében? Egyszerűen fogalmazva az erre a kérdésre adódó válasz Amerika szempontjából azt jelenti, hogy vajon, mennyi esélye van egy esetleges dominó-effektusnak Afganisztánban, ha a többi problémás állam összeomlik politikai értelemben. Ez az az opció, amire most még senki nem tud válaszolni, mert az eddig véghezvitt reformok életképessége csak azután derül majd ki, hogy a NATO csapatokat kivonták Afganisztánból.

Modern társadalmi struktúra

Az afgán rendszerváltozás leváltotta a tálibok által képviselt politikai nemzeteszmét az afgán viszonylatban modernnek mondható kultúrnemzet felfogásra⁴. Napjainkban a modern Afganisztánban a kétfajta eszmerendszer vív egymással folyamatosan harcot, ami egy bizonyos szempontból nézve erőteljesen fragmentált és duális társadalmat eredményez. Az afgán elit szintjén adott egyrészt a politikai elit, másrészt a gazdasági, katonai és szellemi elit. Utóbbi három viszonylag frissen alakult ki, és alkotta meg a saját szabályrendszerét. A gondok leginkább a politikai elitben mutatkoznak meg. Itt ugyanis egyrészt megkülönböztethető hagyományosan a kormány, és az ellenzék, valamint a parlamenten belüli és parlamenten kívüli erők, de mellettük folyamatosan jelen vannak a tálibok, valamint az úgynevezett „kiskirályok”, akik egy teljesen más szempontból, de szintén az elit tagjai.

Ez a réteg összességében véve is meglehetősen szűk, és a pillanatnyi érdekek mentén erőteljesen fragmentált és polarizált. Ez utóbbi tulajdonságát jól mutatja a 2009-es elnökválasztásokon induló meglehetősen sok ellenzéki elnökjelölt. A számos jelöltet fel lehet fogni akár a pluralista politikai verseny pozitív példájaként is, valójában azonban azt mutatja, hogy az ellenzék nem tudott megegyezni egy közös ellenjelölt személyében, illetőleg az ellenzéki politizálás nem volt annyira erős, mint a nyugati, fejlettebb államokban.

A több, mint 31 milliós afgán társadalom következő társadalmi rétegét a középosztály adja, mely még mindig szűk, de az elit rétegnél valamivel nagyobb létszámot foglal magában. Egy részük megélhetési nehézségekkel küszködik, egy másik csoportosítás alapján viszont ez a réteg két nagy halmazra bontható. Az egyik tekinthető a rendszerváltozás nyertesének, a másik a vesztesének. Ebben a társadalmi szegmensben az egyes csoportok között új típusú társadalmi törésvonalak alakultak ki, melyek nem feltétlenül azonosak a fentebb már említettekkel. Vagyis egy bizonyos szemszögből nézve az állam-, és békeépítéssel egy időben sikerült a nyugati társadalmak különböző problémáit is adaptálni az afgán nemzet tagjai sorába, s itt a fő gond az, hogy nem biztos, hogy ezen gondok megoldására maga a társadalom készen áll.

A harmadik társadalmi osztály adja az afgán nemzet túlnyomó részét. Ezzel a réteggel az a probléma, hogy bár az elmúlt bő egy évtizedben számos infrastrukturális, oktatási, egészségügyi és egyéb fejlesztés zajlott le a társadalmon belül, ez a réteg még mindig a létminimum közelében él, és köszönhetően a korrupciónak és fel-fellángoló tálib tevékenységnek hozzájuk az esetek elenyésző részében jut el bármifajta segítség. Azaz egy bizonyos szempontból nézve ez a társadalomszerkezet még igényelné a figyelmet, hiszen jól láthatóan torz egy adott szemszögből nézve, és ez a torzulás veszélyes lehet a jövőben.

A társadalmi szokások, és hagyományok fényében érdekes, hogy ki, hogy viszonyul a demokráciához, és demokratikus intézményrendszerhez, valamint, hogy mekkora az emberekben az új politikai berendezkedés által kialakított bizalmi szint⁵. Ezek alapján a társadalmon szempontjából nézve is van előnye, és hátránya az afgán missziónak, és benne az amerikai segítségnek.

Pozitívumok és negatívumok a társadalom szemszögéből

Az afgán rendszerváltozás egyik legnagyobb előnye társadalmi szempontból, hogy a szociális olló, mely az előzőekben jellemző volt az afgánokra, egyre szűkebb képet mutat. Már nemcsak elit van, és alsó társadalmi osztály, hanem egyre inkább jól látható a középosztály is. Igaz még nem annyira erős, mint az a nyugati államokban megszokott és elvárható lenne, ám ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a körülmények, melyek ezt a változást életre hívták sem voltak mindennapiak.

A másik pozitív hozadék, hogy egyre kisebbek a társadalmi különbségek vallási, etnikai és egyéb tekintetben a társadalom egyes tagjai között. Ugyanakkor még kevéssé látható, hogy az olyan előremutató kezdeményezésnek, mint a parlamentben a női kvóta intézménye, mi lesz a későbbiek folyamán a kimenetele. Új perspektívák mutatkoztak meg a társadalom tagjai számára, amelyek az előzőekben nem voltak jelen az életükben. Így lehetőséget kapnak képességeik, és készségeik bemutatására, amely az államfejlődés szempontjából példaértékű, és nagyon is előremutató.

A hátrány két ponton fogható meg. Az egyik a tálibok problémája. Velük kapcsolatosan az a vélekedés, mint afgán, mind pedig a nemzetközi erőtérben, hogy félő, hogy a csapatkivonás után Afganisztán újra a nemzetközi terrorizmus fellegvárává lép elő. Ez a félelem hívott életre nemrégiben egy kampányt, melynek során a fegyverüket beszolgáltató ellenállók pénzt kapnak, biometrikus nyilvántartásba veszik őket, és ezt követően lehetőséget nyújtanak a számukra arra, hogy normális életet éljenek a társadalmon belül.

Ennek a kampánynak a fogadtatása meglehetősen felemásra sikeredett, ugyanis az egyes tartományok között eltolta a biztonsági kockázatot, és az egyensúlyt nem kívánt mértékben. Ugyanakkor a társadalom egy része is nem tetszéssel fogadta ezt a kezdeményezést. Másik oldalról pedig újra felerősödött a tálib tevékenység Afganisztánban.

A másik pedig a politikusi rekrutáció kérdésköre. Ezt a pontot nem lehet a társadalmi szocializáció nélkül vizsgálni. Ez a gyakorlatban azt a kérdést veti, hogy vajon mennyire sikerült az elmúlt tíz esztendőben megértetni az afgán társadalom döntő részével a demokrácia lényegét, mennyire bíznak az emberek a demokratikus intézményrendszerben, és hogyan képzelik el a demokrácia további működését országukban.

Mérlegen az afgán valóság

Amerika szemszögéből az afgán misszió sikerként értelmezhető adott szempontból értelmezve, ugyanakkor bizonyos kérdéseket is fölvet. Siker, hiszen kiépült a demokratikus intézményrendszer, bár kérdéses, hogy mennyire stabil. Ugyancsak siker, hiszen átalakulóban van az afgán társadalmi struktúra, de a teljes modernizációhoz több idő kell. Ám, ami ezeknél lényegesebb az az, hogy az afgán misszió egésze mutatja a trendváltozást az amerikai politikatudomány elméleti, és gyakorlati alkalmazásában, valamint megmutatkozik a változás az amerikai biztonságpolitikában is az elméletek és gyakorlatok terén egyaránt.

E kettő ad egy mátrixot arra vonatkozóan, hogy vajon a globalizáció által életre hívott modern kihívások mennyire kezelhetők a harmadik generációs válságkezelés által adott eszközökkel, és amennyiben nem, akkor merre visz tovább a fejlődés útja elméletben, és/vagy gyakorlatban. Ha bekövetkezik a változás, akkor mi várható az amerikai külpolitikai gondolkodásban, és hogyan alakul tovább a nemzetközi politikai erőtér struktúrája.

Ezek azok a kérdések, és felvetések, melyekre csak a csapatkivonás után találunk választ.

Jegyzetek:

1. Montesquieu, 2000: A törvények szelleméről, Osiris Kiadó, Budapest.

2. Fukuyama, Francis, 2005: Államépítés: Kormányzás és világrend a 21. században, Századvég Kiadó, Budapest.

3. Dahl, Robert A., 1996: A pluralista demokrácia dilemmái, Osiris Kiadó, Budapest.

4. Preston, P. W., 1997: Political/Cultural Identity: Citizens and Nations in a Global Era, Biddles Ltd, Guildford.

5. Fukuyama, Francis, 2007: Bizalom: a társadalmi erények és a jólét megteremtése, Európa Könyvkiadó, Budapest.