Rákóczi-csomagok magyar elsősöknek

Iskolakezdés előtt álló Bihar megyei és szórványban élő vajdasági óvodások kapnak ajándékot a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetségtől. Romániában nagyváradi oktatási szakemberek közreműködésével csaknem 1400, Szerbiában a Magyar Nemzeti Tanács segítségével mintegy 350 gyermek csomagot, szüleik pedig a magyar iskolaválasztás mellett érvelő levelet kapnak.

Pénteken délután a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületben tizenhárom törökbecsei óvodás örülhetett az iskolaszereknek és az Apáczai Kiadó könyveinek. Báló Tibor, az MNT Közoktatási Bizottságának a tagja elmondta: míg Törökbecsén tavaly 21 iskolakezdő volt, jelenleg 13 leendő magyar elsősről tudnak. A Rákóczi Szövetség ígérete szerint azok, akik magyar iskolába íratják gyermeküket, tízezer forintos beiratkozási ösztöndíjra is számíthatnak.

Az óvodások megajándékozása 2004 óta képezi részét a Rákóczi Szövetség felvidéki beiskolázási programjának, amit most Erdélyre és Vajdaságra is kiterjesztenek.

Kitekintő / Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »