Német sajtóvisszhang az állami kitüntetésekről

Egy hete az alkotmánymódosítás, most pedig az állami kitüntetések vertek német sajtóvisszhangot.

Nem kíméli a német nyelvű sajtó a magyar kormányt: míg múlt héten az alkotmánymódosítás kapcsán jelent meg számtalan elítélő hangvételű cikk, vasárnap az állami kitüntetések miatt kerültünk célkeresztbe. Ezúttal sem dícsérték a magyar kormányt.

Az Orbán Viktor által vezetett Fidesz-kormány több rasszistát és összeesküvés-elméletet gyártó személyt részesített magas állami kitüntetésben – írja a Süddeutsche Zeitung és a Die Tageszeitung. A cikk Szaniszló Ferencre, Bakay Kornélra és Petrás Jánosra is kitér. Szaniszlóról mint az Echo TV antiszemita összeesküvés-elméleteket terjesztő, a romákat majomembereknek nevező televíziós moderátoráról, Bakayról mint a Jézus Krisztus részbeni magyarságát állító, a középkori zsidókat rabszolgakereskedelemmel gyanúsító archeológusról, Petrásról pedig mint a Jobbik kedvenc, nyíltan revizionista együttesének énekeséről ír a cikk. Felvetik a Fidesz és a Jobbik titkos szimpatizálását is.

Az osztrák Die Presse is hasonlóan ír a történtekről. Cikkük egyenesen provokációnak tartja az „antiszemitáknak nemrégiben kiosztott állami kitüntetéseket.”

A német Die Zeit ezek mellett hangsúlyozza, milyen vitatott Orbán kormányának európai megítélése többek között a demokratikus alapjogok korlátozása miatt.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere utólag sajnálatosnak nevezte Szaniszló Ferenc kitüntetését, állítása szerint nem tudott a műsorvezető antiszemita megnyilvánulásairól. A többi kitüntetésről nem nyilatkozott.

Herner Panni

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »