Vajdaság: Küzdelem a Bánáti Egyetemért

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga nem része a nagybecskereki hatalomnak, de folytatja a harcot annak céljából, hogy a Béga menti városból európai város legyen, amelyben a mostaninál jobban élnek – hangzott el a liga keddi sajtótájékoztatóján.

– A fiatalok most arról gondolkodnak, hogyan menjenek el innen, először az iskoláztatás és továbbképzés céljából, aztán pedig, hogy munkahelyet találjanak, és jövőt biztosítsanak maguknak. Ha ez folytatódik és a város nem ad okot arra, hogy itt maradjanak, akkor szemlélői leszünk a város demográfiai összeomlásának – figyelmeztet Božana Vukadinović, a VSZL képviselője a helyi parlamentben.

A ligások bejelentették, hogy a vkt március 15-ére bejelentett ülésén újra felvetik a párt korábbi kezdeményezését, hogy Nagybecskereken alapítsanak Bánáti Egyetemet. Ezáltal eleget tennének az EU-s követelménynek is, amely szerint 500–600 ezer lakosú régiókra egyetem kell. Az elképzelés szerint a leendő egyetem magva a Mihajlo Pupin Műszaki Kar lenne, létrehozásában részt venne Nagykikinda és Versec is. A párt szerint Nagybecskereknek van elegendő szakkádere, akik jobb híján most más városokban dolgoznak.

A ligások remélik, hogy a kezdeményezés egyesíti a politikai szereplőket, annál is inkább, mivel az ötletet a kampányban a zászlójukra tűzték egyes, most hatalmon levő pártok is. Sőt még támogató aláírásokat is gyűjtöttek, bár nem tudni, hogy mi lett a sorsuk. Most ezek a pártok bebizonyíthatják, hogy az aláírások nem egyszeri használatra kellettek.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »