A Jobbik a székelyeket félti a barátkozó Pontától

Tízezer MSZP-szimpatizáns előtt hangsúlyozta Victor Ponta román kormányfő szombaton a magyarok és a románok közötti békés együttélés fontosságát. A román kormányfő szerint a magyaroknak és a románoknak is látniuk kell, „tudunk együtt élni, lehetünk barátok, és tudunk együtt dolgozni a közös jövőnkért”. Lehet, hogy a múlt megosztotta a két országot, de a jelennek és a jövőnek közösnek kell lennie – tette hozzá, jelezve: Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és ő ugyanahhoz a politikusgenerációhoz tartoznak, és kötelességüknek tartják, hogy együtt dolgozzanak a békés együttélésért.

Victor Ponta hangsúlyozta azt is, hogy a populizmus, a szélsőségesség és a demagógia egyaránt rossz a két népnek. Pártja, a Szociáldemokrata Párt és az MSZP is azt üzeni, hogy mindenfajta diszkrimináció és kirekesztés ellen fel kell lépni, minden ember egyenlő, azonos jogokkal rendelkezik – mutatott rá.

Mint mondta, meggyőződése, hogy mind a Romániában élő magyar kisebbség, mind a Magyarországon élő román kisebbség jogait a lehető legnagyobb tiszteletben kell tartani. Nem a zászlókon vagy a szélsőségeseken múlnak a lényegi dolgok – fogalmazott.mesterhazy-ponta

Victor Ponta közölte, azért látogatott Budapestre, hogy kifejezhesse, barátjának tartja az MSZP-t és Magyarországot, valamint azt is, hogy Mesterházy Attila jó vezetője lesz Magyarországnak. De tudja – tette hozzá -, hogy lesznek olyan magyar újságírók, akik bírálni fogják Mesterházy Attilát a meghívása miatt, és olyan román újságírók is, akik őt kritizálják majd, mert elfogadta az MSZP-elnök invitálását.

Az Orbán-kormány félrevezeti Magyarországot. Az MSZP szerint az Orbán-kormány nem vezeti, hanem félrevezeti Magyarországot, és ezzel ma már minden józanul gondolkodó állampolgár tisztában van. Az ellenzéki párt szombati közleménye szerint Rogán Antalnak nincs erkölcsi alapja bírálni a szocialista pártot, mert ami rossz történik ma Magyarországon, az mind a kétharmados felhatalmazással kormányzó Fidesz politikájának következménye, hiába próbálják elfedni ezeket a súlyos következményeket és hibákat. Az MSZP mindezzel a Fidesz frakcióvezetőjének szombati sajtótájékoztatójára reagált, amelyet Rogán Antal annak kapcsán tartott, hogy az MSZP szombati évértékelő nagygyűlésén részt vesz Victor Ponta román miniszterelnök. Rogán Antal szerint ez azt jelenti, hogy a szocialisták egyetértenek a román miniszterelnök politikájával, azaz vissza akarnak térni a Gyurcsány-politikához, amely egyszer már megbukott Magyarországon.

A Jobbik alelnöke szerint az MSZP hazaáruló

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke szerint a Magyar Szocialista Párt hazaárulást követ el azzal, hogy szombati évértékelő nagygyűlésére meghívta Victor Ponta román miniszterelnököt.

A Jobbik alelnöke a párt által az MSZP, illetve a román kormányfő magyarországi látogatása ellen meghirdetett fővárosi tüntetéses felvonulás előtt azt mondta a Dózsa György út és a Kerepesi út kereszteződésénél várakozó tömegnek, hogy a román miniszterelnök minden megnyilvánulásával a magyarság ellen lép fel.jobbik3

Kifejtette: az MSZP a rendezvény időzítésével is hazaárulást követ el, mivel vasárnap Marosvásárhelyen autonómiatüntetés lesz a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére.

Balczó Zoltán elmondta: azért vannak itt, hogy Székelyföld megkapja jogos területi autonómiáját. „A felelősségvállalás az egyetlen módja annak, hogy legyen magyar feltámadás” – tette hozzá.

Szintén a gyülekező tömeg előtt tartott beszédet Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke. Felszólalásában azt mondta: a szocialisták olyan embert fogadnak, aki a székely autonómiatörekvések legnagyobb ellensége. Hozzátette: vasárnap több ezer ember fog felvonulni Marosvásárhelyen, hogy megmutassa, „még élünk, és otthon vagyunk” Székelyföldön.

A tömeg ezt követően a Papp László Budapest Sportaréna, azaz az MSZP-nagygyűlés helyszíne elé vonult. A részvevők a Kerepesi úton két forgalmi sávot kétszáz méter hosszan töltöttek meg, és a rendezvény elnevezésére utaló „Mindannyian székelyek vagyunk”, illetve „Ponta, csak irigy vagy, mert nem lehetsz székely” feliratú táblákat tartva vonult.

A vonulás közben Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési egy teherautó platójáról szónokolt a tömegnek. Mint mondta, új fejezethez érkezett a székely autonómiáért való küzdelem, amikor „nem hagyjuk szó nélkül, hogy a román miniszterelnök itt kvaterkázzon a szocialista elvtársakkal”. A képviselő szerint az MSZP a „nemzetgyalázás újabb példáját mutatja be” azzal, hogy meghívta Victor Pontát. Kijelentette: „a szabadság nem úri adomány, kegy, hanem minden egy közösségnek járó természetes és elidegeníthetetlen jog”.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke a felvonulás útvonalának végén, a Hungária körút és a Mogyoródi út sarkán felállított színpadon elmondta: az MSZP a jószomszédi viszony fontosságát, míg a Fidesz a párbeszéd szükségességét hangsúlyozza. Ezzel szemben a Jobbik a magyar érdeket, illetve az elszakított területeken élő közösségek érdekeinek védelmét tekinti a legfontosabbnak.

Hangsúlyozta: a demonstráció nem a román nép ellen szól, hanem „azon vezetők ellen, akik a nemzeti érdekeket elárulják”. A Jobbik minden lehetséges békés eszközzel támogatja a külhoni magyarok törekvéseit, mindenekelőtt az elszakított területek jogos autonómiatörekvéseit – tette hozzá.

László Bálint, a délvidéki Magyar Remény Mozgalom elnöke beszédében elmondta, hogy a székelyekhez hasonlóan a délvidéki magyarok is folytatják autonómiatörekvéseiket. Kifejtette: a szervezet egy magyar autonóm régió kialakítását követeli a Délvidék északi részén, illetve a Tisza-menti régióban. A követelés abból indul ki – mondta a felszólaló -, hogy 2012-ben a szerbek is elfogadtak egy Koszovó-platformot, amelyben a Koszovóban ragadt több tízezer szerb számára területi autonómia kialakítását követelik. „Ugyanúgy megérdemeljük azt, amit a szerbek saját nemzeti közösségeik számára megkövetelnek” – tette hozzá.

A rendőrség a rendezvény elején több, rendezetten felálló, zászlót tartó, fekete ruhás, hímzett oroszlános címert viselő résztvevőt felszólított, hogy fordítsák ki a kabátjukat. A tüntetésen a politikusi felszólalások végéig rendőri igazoltatás, előállítás nem történt.

A Jobbik rendezvénye a Transylvania együttes koncertjével zárult.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »