Sok helyütt tüntetnek a székely szabadság napján

Európa hét és Amerika öt nagyvárosa mellett Budapesten és három másik magyar városban is demonstrációkat tartanak a román külképviseletek előtt vasárnap, a székely szabadság napjának elnevezett marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel párhuzamosan.

Magyarországon Budapest mellett Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, Európában ezen kívül Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Münchenben, Stockholmban és Zürichben, az Egyesült Államokban New Yorkban, Clevelandben és Los Angelesben, Kanadában pedig Torontóban és Ottawában szerveznek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok, elsősorban a román külképviseletek előtt a székely szabadság napján.

A marosvásárhelyi megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs korábban az MTI-nek elmondta: a helyi idő szerint vasárnap 17 órakor (közép-európai szerint 16 órakor) kezdődő rendezvényre a szervezők legalább tízezer tüntetőt várnak Székelyföld teljes területéről.

Az SZNT képviselői mellett a társszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) több szónoka, valamint a Katalán Demokratikus Konvergenciapárt képviselője is beszédet mond.

A szónoklatok elhangzása után a Székely Vértanúk Emlékműve mellől a prefektusi hivatal elé vonul a tömeg, ahol petíciót adnak majd át a tüntetők nevében a kormány képviselőjének.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »