Méretes sallert kapott a gazdaság

Méretes zakóból próbált felállni Európa a tegnapi napon. Az olasz és spanyol index 4-5%-os hátránya azonban a sokat látott tradereknek is gondot okozott.

Aki a délutántól várta a megváltást, sajnos csalódnia kellett. Igaz Ben Bernanke, a Fed elnöke szenátusbeli meghallgatásán azt mondta, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben a jegybanki beavatkozásra szükség van. Mi mást is mondhatott volna egy ilyen napon. Az amerikai indexek minimális plusza az előző napok vissza tesztjének és a kedvezőbb makroadatoknak köszönhető – S&P Case-Shiller lakásárindex négy és féléves csúcsra emelkedett.

Tovább bogarászva a késő esti híreket két dolgot tartunk még fontosnak kiemelni. Az egyik hírfoszlány Kínából érkezett, miszerint az első negyedévben 8,0% körüli lehet a gazdasági növekedés. Továbbá atőkeberuházások 21%-kal növekedtek az első három hónap során év/év alapon.

A másik lényegi nyilatkozott az olaszoknak lett címezve. Oliver Bailly, az Európai Bizottság szóvivője bízik benne, hogy az új olasz kormány gyorsan megalakul. Pier Luigi Bersani, az olasz balközép vezetője jelezte, hogy vállalja a felelősséget, amit a választok ráruháztak, de tudatában van annak, hogy a helyzet drámai és kockázatos. Az Európai Bizottság arra kérte Olaszországot, hogy ne térjen le az eddigi útról.

A ma nap másik sztárja az Apple lehet. A rendes éves közgyűlésen dönthetnek az óriási készpénzállomány felhasználásáról (részleteket lásd a piaci híreknél).

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »