Meleg párok örökbefogadási jogairól döntött a német alkotmánybíróság

A német Alkotmánybíróság ismét közelebb hozta az élettársi kapcsolatok jogait a házasságéhoz. A korábbi tiltásokkal szemben a bírák jóváhagyták az egymás utáni örökbefogadást – a politikai szereplők megosztottak a kérdésben.

Németország nemrég újabb lépést tett a homoszexuális párok egyenlő jogainak irányába, miután az ország legfelsőbb bírósága kimondta, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű partnereknek joguk van adoptálni társuk korábban örökbe fogadott gyermekét. Ez konkrétan annyit jelent, hogy ha egy személy örökbefogadott egy gyermeket, akkor az ő azonos nemű, bejegyzett élettársa is hivatalos örökbefogadó szülővé válhat.

A döntés azonban még mindig nem éd fel a heteroszexuális párok örökbefogadási jogaihoz, azonos nemű párok ugyanis továbbra sem fogadhatnak örökbe, ez a jog csak házaspárokra korlátozódik. Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a mostani döntés további lépéseket irányoz elő és utat nyit a homoszexuális párok előtt, hogy a jövőben ők is közösen válhassanak örökbefogadó szülőkké.

 A karlsruhei testület indoklásában elmondta, hogy az egymás utáni – úgynevezett szukcesszív – örökbefogadások sorozatos elutasítása alkotmányellenes, megsérti az egyenlő bánásmód elvét és a tilalmat azonnali hatállyal meg kell szüntetni. 

„A hatályban lévő szabályok mostanáig megsértették a leendő szülők és a gyermekek jogait is” – foglalt állást Ferdinand Kirchof az Alkotmánybíróság elnöke. „Az azonos nemű társas viszony is lehet olyan hasznos a gyermek boldogsága szempontjából, mint a hagyományos házasság” – mondta az elnök. Az ilyen jellegű örökbefogadások esetében a heteroszexuális, illetve az azonos nemű párok megkülönböztetése nem volt indokolt, ugyanis az mindenképpen az érintett gyermek érdekeit szolgálja. A partner általi kiegészítő örökbefogadás „fejlődéslélektanilag is stabilizáló hatást” fejt ki. Ezen felül pedig a gyermek jogi helyzetét is javítaná, elsősorban a pénzügyi támogatások és az öröklési jog vonatkozásában – tette hozzá Kirchof.

A kormány 2014 júniusáig kapott időt a bíróságtól arra, hogy megalkossa az erre vonatkozó új jogszabályokat, de mivel a döntés azonnali hatályú, az illetékes hatóságok addig sem tilthatják már meg az örökbefogadásnak ezt a formáját. 

A bírák egy münsteri orvos ügyével kapcsolatban hozták meg az ítéletet. A hölgy partnere Bulgáriából fogadott örökbe egy lányt még 2004-ben. A 13 éves gyermek a párral közös háztartásban él, de a regionális bíróság elutasította a doktornő kérelmét, miszerint második szülővé válhasson. Alkotmányjogi panaszt követően, ez a döntés lett felülbírálva most kedden.

Sokan üdvözlik a döntést

A kormánykoalíció kisebbik pártja, a Német Szabaddemokrata Párt (FPD), ellenzéki pártok, valamint a Leszbikus és Meleg Szövetség üdvözölte a döntést.

Renata Künart, a német zöld párt vezetője elmondta, hogy ez a gyermekek győzelme. A családokban, ahol a szülők felelősséget vállalnak a gyermekekért, nem számít, hogy azok hetero- avagy meleg családok-e – fejtette ki álláspontját Künart.

Peer Steinbrück szociáldemokrata politikus az ügy kapcsán elmondta, hogy „egyszer és mindenkorra lehetővé kell tenni az azonos nemű partnerek számára, hogy örökbe fogadhassanak és normális családi életet élhessenek.”

Volker Beck, a nyíltan homoszexuális zöld párti törvényhozó, szintén üdvözölte a döntést, ami elmondása szerint, „áttörés az egyenlő bánásmód terén.” Azt mondta az újságnak, hogy pártja saját törvényjavaslat indítványozását tervezi a parlamentben, hogy a homoszexuális pároknak megadják ugyanazokat az örökbefogadási jogokat, mint a heteroszexuális pároknak, az adókedvezményeket is beleértve.

A szabaddemokrata párti igazságügyi miniszter, Sabine Leutheusser-Schnarrenberger is örömmel fogadta az ítéletet. „Az azonos nemű élettársi kapcsolatok jogait összhangba kell hozni a házastársi jogokkal és a teljes örökbefogadásnak kell a következő lépésnek lennie – mondta a miniszter.

Konzervatív hezitálás 

Merkel-féle kereszténydemokraták, akik decemberben kétharmados többséggel szavaztak a homoszexuális párok közös adózási kedvezménye ellen, nagyobb fenntartásokkal fogadták a bírósági határozatot. A kormányzó erő feltűnően „hallgatag” volt a döntést követően. Steffen Seibert, a kormány szóvivője kijelentette, hogy a döntést kellő tisztelettel elismerik, de nem volt hajlandó további tájékoztatást adni, hozzátéve, hogy a kormány fontolóra veszi, hogy milyen jogalkotási intézkedésekre lenne most szükség.

Ennek a habozásnak az oka Merkel és más berlini vezetők részéről az, hogy a döntés egy rendkívül érzékeny pont a kereszténydemokraták számára és házon belül is megosztottságot eredményez. A pártnak régóta szembe kell néznie az azonos nemű párok jogait és felelősségeit illetően felmerülő kérdésekkel. Míg a konzervatívabb párttagok pedig továbbra is ragaszkodnak a házasság szentségéhez, addig mások, amiatt aggódnak, hogy a melegek jogainak támogatása elriasztja a törzsszavazókat. Tekintve, hogy ebben az évben lesz választás, a CDU óvatosan viszonyult a kérdéshez, és a döntést inkább az Alkotmánybíróságra hagyta.

Ennek ellenére a konzervatív oldalon is vannak olyanok, akik üdvözölték a döntést. Stefan Kaufmann kereszténydemokrata politikus például úgy fogalmazott: „Egyszerűen nem indokolt, hogy az azonos nemű pároknak hátrányosan megkülönböztetettnek kellene lenniük ebben a tekintetben.” Míg Jens Spahn, a CDU nyíltan homoszexuális képviselője, a gyermekek jólétét tartja a legfontosabbnak, szerinte a szülők neme lényegtelen.

Egyetértés látszott egyébként a  CDU testvérpártján, a konzervatívabb CSU-n belül is, amely általában kevésbé hajlandó az egyenlő jogok kiterjesztésében. De közülük is többen kérik a kormányt, hogy mutasson nagyobb bátorságot és kezdeményezést a kérdésben.  „Sajnálatos, hogy az Alkotmánybíróság átvette a jogalkotó szerepét” – kommentálta a CSU parlamenti képviselője, Dagmar Wöhrl.

Máshol is hasonló a helyzet

Jelenleg Ausztria is hasonló kérdésekkel foglalkozik, mint Németország. A német alkotmánybírósági döntéssel párhuzamosan ugyancsak múlt héten Gabriele Heinisch-Hosek nőügyi és esélyegyenlőségi miniszter az azonos nemű, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párok örökbefogadási jogának megteremtése mellett foglalt állást az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete alapján. A strasbourgi ítélőszék ugyanis jogsértőnek nyilvánította, hogy Ausztriában az azonos nemű párok egyik tagja nem fogadhatja örökbe társának gyermekét, miközben a heteroszexuális, nem összeházasodott párok előtt nyitva áll ez a lehetőség. 

Lukács Tamás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »