Leáldozóban az NPD csillaga

Mindeddig csak az ellenzék támogatta a német szélsőjobboldali párt betiltási kérelmét, most azonban a kormány is hajlik az NDP kiiktatására. Eközben az állam a kiegyenlítetlen köztartozásuk miatt leállította a párt kapmányköltségeinek visszatérítését. Az ex-pártelnök lehetséges visszatérése pedig megosztja a pártot – mi lesz veled, NPD?

Nem telhet el úgy egy hónap, hogy ne kerülne a német szélsőjobboldali párt, az NPD betiltásának ügye reflektorfénybe. A Szövetségi Tanács (Bundesrat) decemberben már támogatta az NPD elleni betiltási kérelmet, február elején pedig Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) állásfoglalásra szólította fel a parlament alsóházát (Bundestag), a kancellárt és a szövetségi minisztereket az ügyben. Bár a döntést csak március végére ígérték, időközben az NPD-nek egy trükkös húzással sikerült magára irányítania a figyelmet, így a hétvége óta a kormány nem csak támogatni látszik a betiltási kérelmet, de egy saját indítványon is gondolkozik az NPD ellen.

Titkos dosszié az NPD weboldalán

Február huszadikán arról kezdtek cikkezni a német újságok, hogy a szélsőjobboldali párt weboldalán bárki számára letölthető egy titkos dokumentum a párt ellen felhozott vádakról. A PDF-fájl egy országos, a betiltási kérelmet előkészítő munkacsoport által az NPD-ről összegyűjtött anyag volt, és feltehetően a Szövetségi Tanács decemberi üléséhez készítették. Az NPD a jelenleg fennálló politikai rendszer nyilvánvaló ellensége, a párton belül antiszemitizmus, a nemzetszocializmushoz közeli rasszista gondolkodás teljesen megszokott, és Hitlerre is pozitívan emlékeznek a párttagok – ilyen, és ehhez hasonló végkövetkeztetéseket állapítanak meg a dokumentumban a Süddeutsche Zeitung értesülései szerint. A 136 oldalas írás rövid összefoglalója egy több mint ezer oldalas jelentésnek a betiltási kérelem sikerességének esélyéről, és több mint 400 politikustól illetve párttagtól származó idézetet is tartalmaz. A pártról összegyűjtött anyag fejlécén szerepel a titoktartási fokozat, amely bár a leggyengébb a négy létező fokozat közül, de mégis csak hivatali célra engedi a dossziét felhasználni.

Időközben kiderült, hogy az NPD igen egyszerű módon jutott a dokumentumhoz: egyszerűen letöltötték egy Indymedia nevű, baloldali internetes portálról, amiről a hírt egy anonim tippnek köszönhetik – mondta Frank Franz, az NPD szóvivője. A szélsőjobboldali párt számára jó PR-fogásnak bizonyult a dokumentum közzététele, az NPD oldalán kommentezők egyetértenek azzal, hogy legjobb védekezés a támadás, és a párt 1:0-ra áll a „betiltókkal” szemben. Az SPD belügyi szóvivője, Michael Hartmann a kormánykoalíciót igyekezett bűnbakká tenni az ügyben, mondván, hogy az állásfoglalásuk halogatása elősegítette ezt az indiszkréciót – írja a Spiegel Online.  Az NPD-nek mindenestre sikerült megmutatnia, hogy nem hagyja sarokba szorítani magát, a párt vezetői pedig most egyszerre tűnnek áldozatnak a felhozott vádak tükrében, és erősnek, akik visszavágnak, ha kell.

Össztűz az NPD-re

Az SPD, a Zöldek és a Baloldal hetek óta vár a kormánykoalíció állásfoglalására a betiltási kérelem kapcsán. Bár Angela Merkel kancellár és Hans-Peter Friedrich keresztényszocialista belügyminiszter is csak az indítvány problémásságáról és jogi kockázatairól beszélt eddig, a hétvége óta már úgy tűnik, ők is támogatják a betiltási kérelmet. Friedrich hétfőn este úgy nyilatkozott, a kormánynak mindenképpen segítenie kell a tartományok betiltási kérelmét, kiváltképpen azért, mert az NPD reflektorfénybe került az indítvány miatt, és így még erőteljesebben meg tud jelenni a sajtóban. „Gondoskodnunk kell róla, hogy a tartományok indítványa sikeres legyen” – mondta a belügyminiszter. A kérdés leginkább már csak az, hogy a kormány az ellenzék indítványához csatlakozzon, vagy saját kérelmet fogalmazzon a szélsőjobboldali párt betiltása érdekében. Utóbbit csak akkor tehetik meg, ha az Unió koalíciós partnere, a Szabaddemokrata Párt is beleegyezik. A Tagesspiegel értesülései szerint a kancellár azzal indokolja hirtelen támogatását, hogy a Szövetségi Tanácsot nem hagyhatják magára az Alkotmánybíróság előtt, de inkább tűnik kampányfogásnak a hirtelen támogatás. Senki sem szeretné a keresztényszocialisták vagy a kereszténydemokraták közül, ha az SPD a választások előtt azzal vádolná őket, hogy nem vették komolyan a szélsőjobboldal elleni harcot. Az SPD konkrét, hivatalos állásfoglalást vár a kancellártól és a belügyminisztertől, mondván, hogy „minden demokratának egyértelműen el kell választania egymástól a szabad demokráciát és a szervezett rasszizmust”.

A pártkassza üres

Az NPD-nek azonban nem csak a betiltási kérelem miatt kell aggódnia: a párttól megvontak minden állami támogatást, így nem térítik vissza a kampányköltségeiket (113 ezer euróról van szó, ami még 2012-ből megilletné a pártot). A háttérben egy hamis elszámolás miatt kiszabott, kiegyenlítetlen köztartozás áll 1,27 millió euróról. Ez a párt számára több mint kínos, hiszen jobban függ az NPD az állami támogatásoktól, mint a többi kis párt. 2011-ben az összes bevételük 40 százaléka érkezett az államtól – írja a Süddeutsche Zeitung.

A szélsőjobboldaliak kasszája tehát üres, a fejük felett pedig betiltási kérelem lóg. Az elégedetlenség csak nő a párt elnöke, Holger Apfel irányában, és híresztelések szerint a párton belül csoportok alakulnak, akik szívesebben látnák a visszatéréssel kacsintgató ex-vezetőt, Udo Voigt-ot a párt élén. Bár Voigt állítása szerint nem akarja megosztani a pártot, valójában épp az ellenkezőjét csinálja. Több mint tizenöt csoport alakult már a támogatására, az ex-elnök pedig arról beszél, az NPD már nem a régi önmaga, és egy erős vezetőre van most leginkább szükség. Jelenleg úgy tűnik, az NPD saját magát szalámizza fel, mielőtt bármiféle esély nyílna betiltani a pártot.

Herner Panni

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »