A Híd zászlajára tűzte a vasúti kétnyelvűséget

A Híd törvénymódosító javaslatok beterjesztésére és kormányzati tárgyalásokra készül a kétnyelvűség ügyében. Kassai és komáromi találkozóikat követően nyilatkozatban szólítják fel Robert Fico miniszterelnököt a helyzet rendezésére.

A múlt heti, komáromi találkozó után hétfőn Kassán tárgyaltak a Híd képviselői valamint Kelet- és Közép-Szlovákia azon polgármesterei, akiknek községe érintett a kétnyelvű vasúti táblák elhelyezését illetően. A találkozót a Híd kezdeményezte.

A kassai megbeszélésen jelenlévő polgármesterek – a múlt heti komáromi találkozóhoz hasonlóan – aláírtak egy nyilatkozatot, „melyben kifejezik annak fontosságát, hogy a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbségek lakta területein a Szlovák Köztársaság alkotmányának értelmében következetesen érvényesíthetőek legyenek a nemzeti kisebbségek nyelvi jogai”.

E jogok közé tartozik a nyilatkozat szerint a vasútállomások és vasúti megállóhelyek kisebbségi nyelvű megjelölésének lehetősége is. „Ezt a lehetőséget biztosítja a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény, amelynek végrehajtásakor azonban olyan jogi és technikai akadályok jelentkeztek, amelyek ellehetetlenítik a törvény valódi gyakorlati érvényesítését” – írja a nyilatkozat.

A dokumentumban a polgármesterek az illetékes állami szervekhez fordulnak, köztük a szlovák kormányhoz és  Robert Fico miniszterelnökhöz, „hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a vasútállomások és vasúti megállóhelyek kisebbségi nyelvű megjelölését ellehetetlenítő akadályok felszámolása érdekében.”

A találkozót követő sajtótájékoztatón Bugár Béla pártelnök elmondta, hogy pártja a parlamentben kezdeményezni fogja vonatkozó törvények módosítását annak érdekében, hogy a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken kikerüljenek a vasútállomásokra és megállókra a kétnyelvű megnevezések.

Ezt megelőzően azonban a kormány képviselőivel is tárgyalni akarnak az ügyről. „Az a gond, hogy a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény a községek nevéről és megjelöléséről rendelkezik, a közúti törvény viszont más terminológiát használ” – közölte Bugár.

A pártelnök szerint nincs értelme a vasúttársaság és a közlekedési minisztérium azon javaslatának, hogy a törvény megváltoztatása nélkül, az állomás épületében vagy környékén tüntessék fel a magyar megnevezést.

„Nem látom okát, hogy a vasútállomásokat másként jelöljék, mint a községet” – mondta Bugár, aki szerint a legegyszerbűbb megoldás a vasútról és a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény egyidejű módosítása oly módon, hogy összhangban legyenek egymással, és egymásra utaljanak.

A Híd által Komáromban és Kassán folytatott megbeszélések Bugár szerint megmutatták, hogy igény van a kétnyelvű táblák iránt a régiókban.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »