Optimista hangulatban indul a nap

A pénteki pozitív hangulat a gyorsjelentések mellett a német IFO gazdasági hangulat indexnek és a LTRO-visszafizetések (137,2 milliárd euró) vártnál valamivel nagyobb értékének volt köszönhető. A kedvező piaci hangulat kitarthat a mai napon is. Az első körös „hurráoptimizmust” a hajnalban publikált kínai makroadatszolgáltathatja. A kínai iparvállalatok profitja ugyanis 17,3%-kal tudott emelkedni decemberben év/év alapon. A davos-i konferencia sok újjal nem szolgált a befektetők számára, csupán Soros György dobálózott árfolyamháborús kifejezésekkel.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »