Újra Romániába látogat az IMF

Az idei költségvetés és az újabb elővigyázatossági típusú hitelmegállapodás előkészítése a tétje a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége idei első bukaresti felülvizsgálati látogatásának. A kormány olyan büdzséhez kéri az IMF beleegyezését, amellyel teljesíteni tudja választási ígéreteit. Cseke Péter Tamás összefoglalója az Erdélyi Riportban.

Reménnyel vegyes félelmekkel várta a Ponta-kabinet a nemzetközi hitelezők első idei felülvizsgálati látogatását. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttség január 15-én érkezett a fővárosba, távozásukkor pedig a kormány tudni fogja, mekkora lesz a gazdasági mozgástere ebben az évben, s tudja-e majd teljesíteni a választási kampányban tett ígéreteit.

Victor Pontáék mozgásterét az idei költségvetés (lásd keretes írásunkat) szabja meg, a büdzsé alakulása tehát az IMF-fel folytatott tárgyalások egyik legfontosabb tétje. „A másik fontos tét a Valutaalappal aláírandó újabb elővigyázatossági hitelmegállapodás előkészítése. Ez az újabb szerződés lenne a biztosítéka ugyanis annak, hogy keresettek maradnak a román állampapírok, így a kormány alacsony kamattal tud kötvénykibocsátással pénzhez jutni a nemzetközi pénzpiacokról” – magyarázta az Erdélyi Riportnak Lakatos Péter, az Állami Számvevőszék vezetőtanácsi tagja. „A Ponta-kabinet számára ezért fontos az IMF-vizit, ugyanakkor tartanak is ettől a látogatástól. Ha nem úgy táncolnak, ahogy a Valutaalap húzza, szó sem lehet újabb szerződésről” – fogalmazott a szakember.

Mit ígértek Pontáék?

A szociál–liberális politikusok egy sor ígéretet tettek a kampány idején, emellett törvénybe foglalt kötelezettségeik is vannak 2013-ban: 4 százalékkal növelniük kell a nyugdíjakat. A kormány a jelenlegi 700 lejről az idén 800 lejre emelné a minimálbért, és még ebben az évben csökkentené a jelenlegi 24 százalékról 9 százalékra a kenyér hozzáadottérték-adóját (tva). Szintén az idén vezetnék be a kis- és közepes vállalkozásokat érintő átalányadót, a távlati tervek között pedig szerepel a cégek társadalombiztosítási hozzájárulásának csökkentése is. Pontáék azt is megígérték, hogy kárpótlással rendezik az államosított ingatlanok kérdését is. Az idénre tervezett intézkedések 2,1 százalékos költségvetési hiányt jelentenek majd a bruttó nemzeti össztermékre számolva. Csakhogy Románia vállalásának megfelelően a költségvetési hiány nem léphetné túl az 1,7-1,8 százalékot.

Pontáéknak Lakatos szerint fejtörést okozhat az államosított ingatlanok restitúciójának kérdése, ugyanis a visszaszolgáltatás nagyon megterhelheti a költségvetést. „Ezt valamilyen formában rendezni kell, mert Románia erre már többször is felszólítást kapott” – jelentette ki. Emellett a hazai bíróságok is pénzösszegek kifizetésére kötelezték a román államot bizonyos társadalmi kategóriák számára. Így a kormánynak vissza kell fizetnie a nyugdíjasoktól tavaly jogtalanul elvett egészségbiztosítási hozzájárulást.

Megszegett kötelezettségvállalások A Ponta-kabinet azért is tart az IMF-vizittől, mert nem tettek eleget – miként az előző kormányok sem – a Nemzetközi Valutaalappal megkötött hitelszerződés feltételeinek. Minden egyes kormány halogatta a nagy állami vállalatok privatizálását, legutóbb az Oltchim és a CupruMin magánosítására tett kísérletek végződtek kudarccal. Románia azt is vállalta, hogy 2012 első felében tőkeemeléssel privatizálja a Román Postát. A Nemzetközi Valutaalap előbb magánmenedzsmentet akart az intézmény élére, a végén azonban a felek megegyeztek a kisebbik – 20 százalékos – részvénycsomag magánosításában. A kormány később úgy határozott, hogy eladja a részvénycsomag 51 százalékát, amire viszont nem talált stratégiai jelentkezőt, így a privatizációt 2013-ra halasztották.

Bukarest a Nemzetközi Valutaalappal megállapodott abban is, hogy az elmúlt évben több állami vállalat kisebbségi részvénycsomagját is eladja, közöttük szerepelt a részvények 15-15 százalékával a Transelectrica, a Romgaz és a Transgaz, 10-10 százalékkal a Hidroelectrica, a Nuclearelectrica. A kormány határozata értelmében ezeket a vállatokat 2013 végéig adják majd magánkézbe.

Erdélyi Riport

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »