Videó: Obama kemény döntéseket ígért

Nézze meg az újraválasztott elnök beiktatási beszédét!

„Kemény döntéseket” ígérve a hagyományos demokrata párti gazdaságpolitika és baloldali értékek mellett szólalt fel Barack Obama amerikai elnök második mandátumának ünnepélyes eskütételekor hétfőn Washingtonban.

A várakozásoknál konkrétabb szavakkal utalt arra, hogy csökkenteni kell a szövetségi költségvetés hiányát, ezenkívül kitért arra, hogy át kell alakítani az adórendszert.

Az újraválasztott elnök úgy fogalmazott: „Mi, a nép, megértjük, hogy egy ország nem lehet sikeres, ha egy egyre fogyatkozó kisebbségnek nagyon jól megy, és egy egyre növekvő réteg épp, hogy meg tud élni. Hisszük, hogy Amerika boldogulásának egy széles középosztályon kell alapulnia”.

A régi-új elnök beszédében hangsúlyozta az állam gazdasági szerepvállalásának fontosságát. Mint mondta, az amerikai nép több mint kétszáz éve vallja, hogy egy modern gazdaságban szükség van a vasútra és autóutakra a kereskedelem felgyorsítására érdekében és iskolákra és egyetemekre a munkavállalók képzésére. A szabadpiac csak a versenyt és tisztességes eljárást biztosító szabályokkal működhet jól – tette hozzá.

Barack Obama első négy évének egyik fő eredményét, az egészségügyi reformot védve kiemelte: az első elnöksége során kibővített társadalombiztosítási rendszer – és a viszonylag nagyobb adóteher – nem csökkenti az üzleti vállalkozó kedvet, hanem megerősíti az amerikai nemzetet. „Nem az elvonás nemzetévé válunk általuk, hanem felszabadítanak minket, hogy vállaljuk azokat a kockázatokat, amelyektől olyan nagy ez az ország” – fogalmazott.

mti/nyt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »