Téli olimpia Szlovákiában?

Szlovákia komolyan fontolgatja, hogy – Lengyelországgal közösen – megpályázza a 2022-es téli olimpiai játékok rendezési jogát.

Erről Robert Fico miniszterelnök nyilatkozott. A szlovák kormányfő elmondása szerint a lengyel fél részéről érkezett a megkeresés, „ők nagyon érdeklődnek a 2022-es rendezés iránt”. A szlovák fél részéről döntés ugyan még nem született, de komolyan fontolóra veszik a lengyel ajánlatot – tájékoztatott az MTI is.

Fico szerint a lengyeleknek azért is szükségük lenne Szlovákiára, mert ott nincs egy központi hely az alpesi versenyek lebonyolítására, míg a Magas-Tátrában adottak a lehetőségek.Téli olimpiát legközelebb 2014-ben rendeznek az oroszországi Szocsiban, 2018-ban pedig Pjongcsangban (Dél-Korea).

2022-ben rendezik meg a XXIV. téli olimpiai játékokat. Helyszínéről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2015 nyarán fog dönteni.

A lehetséges pályázók között van Észak-Amerika Salt Lake City vagy Kanada, Quebec tartomány. Dél-Amerika Chile, Santiago de Chile.

Európából Spanyolország, Barcelona – a város pályázási szándékát Jordi Hereu, a katalán főváros polgármestere jelentette be. A fedett pályás versenyeket a városban, a többit a Pireneusokban lévő sportközpontokban rendeznék. Barcelona korábban 1992-ben adott otthont nyári olimpiának. De pályázik Spanyolország, Zaragoza is. A spanyol Zaragoza, Huesca és Jaca közösen adná be pályázatát az olimpia megrendezésére. Spanyolország a 2018-as játékokra nem pályázik, mert úgy vélekednek, hogy a 2014-es Szocsiban rendezendő olimpiát követően nem kap európai város rendezési jogot.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »