Romániában a legkisebb a minimálbér

Romániában a legkisebb a minimálbér ettől az évtől az Európai Unió tagállamai közül, mert Bulgáriában január elsejétől megemelték ezt az összeget. Így az uniós statisztikákban a két ország helyet cserélt: tavaly még Bulgária az utolsó, Románia az utolsó előtti helyen állt ezen a téren.

A szófiai kormány január elsejétől húsz lévával, 310 lévára (158, 42 euróra) emelte az országos minimálbért, ez pedig 0,37 százalékkal magasabb a romániai összegnél. Romániában jelenleg a minimálbér 700 lej, azaz 158,38 euró.

A múlt év július elsejei Eurostat-adatok szerint Romániában 157, Bulgáriában 148 euró volt a minimálbér.

A bukaresti szociálliberális kormány idén száz lejjel növelné az összeget, s ha sikerül megtennie ezt a lépést, akkor az ország újra megelőzheti ezen a téren a déli szomszédot. Az intézkedésre azonban a Nemzetközi Valutaalapnak is rá kell bólintania. A Ponta-kabinet távlati céljai szerint négy év alatt 1200 lejre emelkedne az országos minimálbér.

Bulgária egyébként a nyugdíjemelések üteme terén is megelőzte északi szomszédját: a szófiai kormány idén 9 százalékkal emelte a járulékokat, a Ponta-kabinet pedig csak 4 százalékkal. Emellett január elsejétől Bulgáriában csaknem tíz százalékkal csökkent a földgáz és 7 százalékkal a hőenergia ára.

Romániában a földgáz ára stagnál, ám a villamos energia ára idén, két lépésben, tíz százalékkal drágul.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »