Korlátozott lesz a jogosítványok érvényessége

A 2013-as év változásokat hoz a jogosítványok kiadásával kapcsolatban is Szlovákiában. Az egyik legalapvetőbb módosítás, hogy az eddig korlátlan ideig használható dokumentumok érvényességi ideje január 19-től korlátozott lesz.

Az AM, A1, A2, A, B1, B, BE és T típusú vezetői engedélyek 15 évig lesznek érvényesek, a C1, C1E, C, CE, D1, D1E, D és DE típusú jogosítványok pedig csupán 5 évig. Mindez a 2011 márciusában elfogadott közlekedési törvénymódosításnak köszönhető. Szlovákiának ugyanis gyakorlatba kellett ültetnie az európai irányelveket – foglalta össze a változásokat az Aktuálne.sk portál.

5 évig lesznek érvényesek a 63 éven felüli sofőrök jogosítványai is. Azoknak a sofőröknek, akik elérik 65. életévüket, ezen felül rendszeres orvosi ellenőrzésre kell járniuk, és maguknál kell tartaniuk egészségi alkalmasságukról szóló dokumentumukat. Ezt a rendőr felszólítására be is kell mutatniuk.

A januári időpont előtt kiadott jogosítványokat a tulajdonosoknak idővel ki kell cserélniük. A 2004 májusa előtti dokumentumokat 2023-ig, az ennél fiatalabbakat pedig 2032-ig kell lecserélni.

Az új szabályok szerint erősebb motorkerékpárra való vezetői engedélyt csak 24 évnél idősebb érdeklődő szerezhet, a 3,5 tonnánál nehezebb, illetve pótkocsis járművek vezetésére az eddigi 18 év helyett 21 év lesz a korhatár.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »