A közös költségvetés lehetőségei, avagy problémái

Az Európai Unió költségvetési tárgyalásai a menetrend szerint a záró szakaszba érkeztek 2012 végére, azonban a megállapodás még nem látszik közeledni. A tanácsi tárgyalásokon még nem esett szó a bevételi oldalról, de a kiadásokról sem született még egységes álláspont. A tagállamok kezében van az Európa 2020 stratégia jövője, rajtuk áll, hogy túldimenzionált célok összessége lesz-e, mint a Lisszaboni Stratégia vagy sikerül megvalósítani a közös célkitűzéseket.

A nettó befizető tagállamok ebben az időszakban – világgazdasági válság, bankválság és szuverén adósságválságok idején – a kiadások minimalizására törekszenek, ezáltal a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó költségvetési keret főösszegének csökkentésére. A nettó haszonélvezők pedig amellett érvelnek, hogy miért érdemes a felhasználható forrásokat a kohéziós politikára vagy éppen az agrárpolitikára költeni. Kérdéses azonban, hogy ami jó a tagállamoknak, jó-e az európai integrációnak?

A múltbéli költségvetési tárgyalások eredményeit figyelve láthatjuk, hogy a végkifejlet tekintetében a Tanács álláspontja a mérvadó. A tanácsi egyeztetéseken azonban a tagállamok gazdasági, politikai érdekei kerülnek előtérbe, a közös érdek a háttérbe szorul.

Érdekek és nehézségek

Az Európai Unió érdeke az egységes belső piac megvalósítása után, hogy minden tagállam megfelelő fejlettségre és versenyképességre tegyen szert. Mivel az EU a világ legnagyobb „gazdasága”, amely a legnagyobb piaccal rendelkezik, megvan a lehetőség arra, hogy vezető szerepet vállaljon fel a világgazdaságban, a feltételek ehhez azonban egyelőre nem adottak. A hiányosságokat jól foglalja össze az Európa 2020 dokumentum, azonban ezeket a célokat meg is kell valósítani, ehhez pedig elengedhetetlen a közös költségvetést a stratégiai célkitűzések szolgálatába állítani. Azaz, a forrásoknak a megfelelő méretét biztosítani kellene a nemzeti megszorítások ellenére is és ezeket a lehető leghatékonyabb módon kellene felhasználni. A közös költségvetésben azokra a programokra kellene a hangsúlyt helyezni, amelyek valós hozzáadott értéket képviselnek az egész Európai Unió számára. Ilyen lehet a kutatási keretprogram vagy a kis-  és középvállalatok versenyképességi keretprogramja, hiszen ezek mérhetően munkahelyeket teremtenek, növelik az EU versenyképességét és nem csak kifejlesztik, hanem segítségével alkalmazzák is az új találmányokat. Emellett ezek olyan programokat finanszíroznak, amelyeket nemzeti szinten nem vagy nem elég hatékonyan lehet megvalósítani és annak köszönhetően, hogy több ország vesz benne részt a magántőkét is könnyebb bevonni és ezáltal kutatásés fejlesztési tevékenységre bírni.

A Gazdasági és Monetáris Uniót mélyen megrázó válság is rávilágított arra, hogy jelentős problémát jelent a monetáris unión belül a tagállamok eltérő fejlettsége. A problémák kezelésére létrehozott Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) által hitellehetőségek biztosíthatóak a finanszírozási problémákkal küszködő tagállamok részére. Az EFSF-et váltó Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) a tagállamok –esetleg bankok- finanszírozási problémáit hivatott megoldani, ezáltal mintegy biztonsági hálóként szolgál. A bankunió létrehozása, ami a bankok központi felügyeletét és egy egységesen kialakított csődeljárást jelent, már egy lépés leht a fiskális unió felé, mindez azt is jelzi, hogy a felmerülő problémák nem az Európai Unió létjogosultságát kérdőjelezték meg, hanem tulajdonképpen segítik a szorosabb integráció kialakulását. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a tagállamok paktumokat írnak alá, intézményeket, szervezeteket hoznak létre és különböző intézkedéseket hoznak a problémák kezelésére, de ezek még kevéssé álltak össze egy rendszerbe.

Az Európai Unió költségvetésének megfelelő méretűre történő növelésével és azáltal az újraelosztás mértékének növelésével a tagállamok fejlettségi szintje képes lenne az egymáshoz való közelítésre. Felmerülő problémák esetén egy nagyobb méretű, rugalmasabb költségvetésen keresztül a források felhasználásának átcsoportosításával kiküszöbölhetőek lennének a Görögországéhoz hasonló válsághelyzetek, az asszimetrikus sokkhatások, amelyek kezelésére a monetáris politika nem alkalmas. Ugyanakkor költségvetés méretének növelésével és rugalmasabbá tételével több olyan projekt valósulhatna meg, amelyek képesek munkahelyeket teremteni, egyes régiók leszakadását megakadályozni, míg más térségeknek versenyképességi előnyöket nyújtani.

A közös költségvetés ilyen formájú újraértelmezése a tagállami érdekeken kívül is több ellenállásba ütközik. Akadályt jelent a többsebességes Európa, a szolidaritás, illetve a szuverenitás léte vagy hiánya. A többsebességes Európának két szintje már elkülönül: az euróövezet és az eurót nem használó tagállamok. Abban az esetben, ha az eurózóna vagy egy szűkebb kör előrelép, fennáll a veszélye annak, hogy Európa többi része még jobban távolodni kezd a jövőben az integráció központjától. Ugyanakkor vannak olyan országok, amelyek az elmúlt időszakban egyre közelebb kerültek a közös valutát használó országokhoz és ez már egy köztes lépcsőfokot jelenít meg. A szolidaritás léte sem egyértelmű ezen a szinten, kérdéses, hogy képesek-e a nettó befizető tagállamok, illetve ezen országok állampolgárai elfogadni, hogy a befizetett adót máshol osztják újra. A szuverenitás feladását is jelentené egy mélyebb szintű integráció létrehozása Európában, de sok tagállam annak ellenére vonakodik ettől, hogy az életszínvonal növelését sokkal jobban szolgálná. A szuverenitást illető legfontosabb kérdés az, hogy képesek vagyunk-e áldozatot hozni egy célért, ami tulajdonképpen minden tagállam és az Európai Unió célja? A nemzeti kultúrák megőrzésével létrehozni az Európai Egyesült Államokat, amelynek lehetősége van arra, hogy a világ tudásalapú és legversenyképesebb gazdaságává váljon.

Merre tart Európa?

A ciprusi elnökség tárgyalási alapjai azt mutatják, hogy a többéves pénzügyi keret továbbra is a csökkenő tendenciát fogja követni, ha egyáltalán sikerül a tagállamoknak megegyezniük a keretszámokról és magának a Tanácsnak a Parlamenttel még 2013-ban. Abban az esetben, ha nem jön létre az intézményközi megállapodás, a jövő évi költségvetés összegeit szorozzák meg héttel és ez lesz a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi keret. Ez annak a költségvetési keretnek a továbbélését jelentheti, ami korábban sem segítette elő az Európai Unió stratégiai célkitűzéseinek megvalósulását. A soros elnökség szerint 925 milliárd euró lehet a kompromiszumokkal kialakított főösszeg, amelyen belül az eddigiekhez képest nagyobb szerephez juthatna a versenyképességi alfejezet, de csökkene a kohéziós politikára fordított források nagysága és egy a GDP 2,36 százalékában meghatározott támogatási plafon is életbe lépne. Az EU továbbra is jelentős összegeket fordítana a dokumentum szerint a közös agrárpolitikára.

A költségvetési hercehurca ellenére egyelőre úgy tűnik, hogy az európai integráció kapcsolatát szorosabbra fűzi, ahelyett hogy a szálakat szertefoszlani hagyná és még ismeretlen keretek között ugyan, de megvalósulhat egy Európai Egyesült Államok. A tagállamok előtt pedig ott a döntés joga: részt venni vagy kimaradni? Szuverenitás, szolidaritás vagy versenyképesség?