Tovább zaklatja a rendőrség Gubík Lászlót

A rendőrség ismételten felszólította Gubík Lászlót, hogy megtárgyalják vele a szlovák személyi azonossági igazolványa le nem adásával kapcsolatos szabálysértést.

A lévai Gubík László tavaly felvette a magyar állampolgárságot, ezért a szlovák állampolgársági törvény szerint már nem szlovák állampolgár, noha az érintett ifjú jogászhallgató többször is nyomatékosan hangsúlyozta, hogy tartja magát a szlovák alkotmány azon pontjához, miszerint akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától, ő pedig ilyen akaratot sosem nyilvánított ki, sőt, épp az ellenkezőjét mondta, miszerint ragaszkodik a szlovák állampolgársághoz is.

A rendőrség december 19-ére várja Gubíkot, hogy adja le szlovák igazolványát. Ha nem teszi meg, 33 eurós bírsággal sújtják.

„Különös érzéke van a hatóságoknak az ünnepekhez. Valahogy mindig egy örömteli napra szól a következő idézés: tavaly Miklós napra jött az első, idén jött már a születésnapomra is, most a legújabb egy karácsony előtti napra hív be. Válaszlevelemben a béke és a szeretet jegyében kívánok majd áldott karácsonyi ünnepeket” – fogalmazott közösségi honlapján Gubík László, egyértelműsítve, hogy nem megy 19-én a rendőrségre. Gubík szerint az állampolgárságuktól megfosztott személyekkel szemben összehangoltan lépnek fel, várható, hogy a többiek is kapnak idézéseket.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »