Brüsszel „diktatúrája” elől menekülnének a kormányok

Hétfőn tartja utolsó egyeztetését a négy uniós intézmény elnöke arról a jelentésről, amely decemberre egyfajta útitervet vázol majd fel a gazdasági és pénzügyi unió kiteljesítéséről. Herman Van Rompuy végleges dolgozata az eddigiekhez képest nem tartalmaz majd merőben új elemeket, és annál homályosabb a részletekről, minél későbbi fokát pásztázza az egyre mélyülő integrációnak.

Döntő szakaszba lép hétfőn az a munka, amelynek célja az érett gazdasági és pénzügyi unió egyes lépcsőfokainak és menetrendjének felvázolása a következő körülbelül tíz év távlatában. Az útiterv kidolgozásával megbízott négy uniós intézmény, az Európai Tanács, az Európai Bizottság, az Eurócsoport és az Európai Központi Bank elnöke hétfőn egyeztetnek utoljára arról a dolgozatról, amelyet valamikor a hét vége felé tesz majd közzé Herman Van Rompuy, az EiT elnöke, és amely a fő hivatkozási alap lesz a december 13-14-i uniós csúcstalálkozón elfogadandó következtetésekhez.

A BruxInfo értesülései szerint Van Rompuy végleges útiterve nem sokban különbözik majd attól a tervtől, amit az Európai Bizottság vázolt fel a múlt héten (erről lásd múlt csütörtöki hírlevelünket), és amiben a testület megjelölte a gazdasági és pénzügyi unió kiteljesítéséhez rövid-, közép- és hosszú távon általa szükségesnek tartott lépéseket és azok sorrendjét.

Ha lesz is különbség a két dokumentum között, az tanácsi források szerint alapvetően nem az egyes építőkockákkal és azok időrendiségével, vagyis nem tartalmi kérdésekkel függ össze, hanem sokkal inkább a két intézmény helyzetével áll összefüggésben. Miközben az Európai Bizottság nagyobb kockázat (és részben felelősség) nélkül fejthette ki elképzeléseit a jövőre vonatkozóan, addig az Európai Tanács elnökének tekintettel kell lennie arra is, hogy mi az, ami a jelenlegi helyzetben elfogadható, és mi az, ami nem a kormányok számára.

A végleges útiterv ilyen megfontolásból várhatóan még kevésbé lesz egyértelmű a nagy projekt későbbi szakaszait illetően, éppen azért, hogy szükségtelen viták gerjesztésével ne sodorja veszélybe a forradalmi integrációs terv soron következő, ám az egész projekt sikere szempontjából meghatározó fázisait.

Éppen ezért Van Rompuy anyaga a Bizottságétól eltérően vajmi keveset majd el arról, hogy az EMU egyes fontos útelágazásainál a továbblépésnek előfeltétele lesz-e a fennálló uniós szerződések módosítása vagy sem. Brüsszel terve erről meglehetősen világos képet fest fel, amit a Rue de la Loi másik oldalán egyáltalán nem bánnak, csak el akarnak kerülni minden olyan vitát, ami eltereli a figyelmet az éppen aktuális kérdésekről, jelen esetben a projekt első pillérének számító bankunió (pénzügyi unió) létrehozásáról.

Hasonló okból az Európai Tanács elnökének útiterve keveset foglalkozik majd az amúgy is csak a későbbi szakaszokban relevánssá váló adósságmegosztás különböző formáiról, így az adósság visszafizetési alapról, vagy még később az eurókötvényekről. Van Rompuy környezetéből hozzáteszik, hogy a Bizottság által már középtávon, de szerződésmódosítás révén javasolt adósság visszafizetési alap (redemption fund) egyáltalán nem olyan vonzó perspektíva, mint amilyennek első látásra tűnik, ugyanis ha valaki igénybe venné azt, „az gyakorlatilag a következő 20 évre teljesen lemondana minden költségvetési önállóságáról”.

Ha valahol bőbeszédűbb lesz az integrációs menetrend, az a hosszú távú eurózóna-költségvetés kérdése lesz, miután a koncepció kifejtésére kérte van Rompuy-t októberben az Európai Tanács, amikor megvitatta az akkora készült ideiglenes jelentést.

Az Európai Bizottság múlt héten egy új elemmel gazdagította a koncepciót, amikor kilátásba helyezte, hogy már az első szakaszban, azaz a 2014. májusi EP-választások előtt javaslatot terjeszthet elő egy „konvergencia és versenyképességi eszközre” (angol rövidítése CCI), aminek létrehozásához nem kellene módosítani a szerződéseket. Brüsszel koncepciója szerint ezt, a kezdetben limitált pénzügyi forrásokkal rendelkező, a költségvetésen belül helyet kapó, de a többéves pénzügyi kerettől független eszközt azok a valutaövezeti tagállamok vehetnék igénybe szerkezeti reformjaik támogatására, amelyek a makrogazdasági egyensúlytalansági eljárás korrekciós szakaszába kerültek. A limitált pénzügyi transzfernek egy, a Bizottság és a szóban forgó ország közötti szerződés adna kereteket.

Az utca másik oldalán ezzel szemben értesülésünk szerint úgy vélik, hogy a CCI, ha ilyen létrejön, akkor valamennyi eurózóna-tagállam rendelkezésére kell állnia. „Politikailag nagyon nehéz lenne eladni, hogy egy ilyen jellegű szerződést csak a bűnbe eső országokkal kössenek, ahogy a holland kormány szeretné” – közölte egy nevének elhallgatását kérő illetékes.

A hangsúly persze azon van, hogy korbács helyett és mellett pozitívan is ösztönözzék a nehézségekkel küszködő tagállamokat a gazdaságuk versenyképességének visszanyerésében hasznos szerkezeti reformokra, korlátozott pénzügyi támogatást nyújtva ehhez. A CCI másik funkciója immár egy fejlettebb fázisban a gazdaságokat ért külső és aszimmetrikus sokkhatások levezetése lesz, mintegy kiegészítésképpen a tagállami nemzeti stabilizáló intézkedések mellett.

A CCI ezért idővel, közép- és hosszú távon olyan pénzügyi eszközzé válna, már sokkal komolyabb tőkével, ami a legtöbb ismert normális valutaunió szükségszerű ismertetőjegye. A jövőben kell majd eldönteni (és nem most), hogy ezt az uniós költségvetésen belüli alapot az érintett tagállamok hozzájárulásából vagy piaci alapon, kölcsönökből finanszírozzák.

A hangsúly ugyanakkor a dolgozatban a soron következő lépéseken lesz, így a gazdasági kormányzás megerősítését célzó már elfogadott jogszabályok végrehajtásán, illetve a jelenleg is tárgyalt tervezetek (például a kettes csomag) elfogadásán. És a fő figyelem természetesen az egységes bankfelügyeleti mechanizmus (SSM) elfogadására irányul, amiről kedden próbálnak majd megállapodni az EU tagállamai (erről lásd külön anyagunkat).

Csak ha már ez megvan, akkor jöhetnek a következő lépések, mindenekelőtt 2013 első felében a Bizottság javaslatot terjeszt elő egy egységes bankszanálási mechanizmus létrehozására, amit azonban időben még meg kell, hogy előzze a megállapodás a nemzeti bankszanálási alapok létrehozásáról és együttműködéséről szóló irányelvről, továbbá a nemzeti betétgarancia-rendszerek felállításáról.

Egy ideje ugyanakkor már nincs szó az egységes európai betétbiztosítási rendszer létrehozásáról, bár a Bizottság szerint ez továbbra sem került le a napirendről és a teljes körű bankunió részét képezi. Van Rompuy környezetében azonban, megint a tagállamok véleményének ismeretében, nem számolnak ezzel. „Nem hisszük, hogy egy harmonizált rendszerben és egy pénzügyi alappal (financial backstop) tényleg szükség lenne egy teljesen harmonizált egységes európai betétgarancia-rendszerre. Ez nagyon bizalmi kérdés” – fogalmazott egy forrás.

Úgy tűnik, hogy a tagállamok körében az az elképzelés sem élvez támogatást, miszerint az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának (jelen esetben Olli Rehn) vétójogot adnának a tagállami költségvetéseket illetően. Korábban Wolfgang Schauble, német pénzügyminiszter jelzett ilyen igényt, a versenyjogi biztoséval lényegében megegyező hatásköröket szorgalmazva a gazdasági és pénzügyi biztos számára. A Rue de la Loi Bizottsággal ellentétes oldalán azonban nem hisznek abban, hogy ez politikailag elfogadható lenne a kormányok számára. Senki sem fogadná ugyanis el, legalábbis jelenleg, hogy az uniós intézmények vétót emelhetnek a nemzeti parlamentek döntéseivel szemben. „Ez vörös vonal” – vélekedett egy illetékes.

Más kérdés, hogy Rehn hatásköreinek további kibővítését maga az Európai Bizottság elnöke sem támogatja, aki féltékenyen őrzi a saját hatásköreit. Barroso szerint a versenyjogi biztos sem hoz önálló döntést, csak az analitikus munkát végzi függetlenül, de a végső döntést a biztosi testület hozza meg.