Terroristavádak amerikaiak ellen

Négy dél-kaliforniai férfit tartóztattak le terroristavádak miatt – írja a Washington Post. A hatóság közleménye szerint a négy férfi az Al-Kaidához és afganisztáni tálibokhoz való csatlakozással akart merényleteket végrehajtani tengeren túli amerikai célpontok, elsősorban katonai bázisok és kormányzati létesítmények ellen.

A 34 éves Sohiel Omara Kabir – aki 2000 és 2001 között az amerikai légierőben szolgált – vezette be társait a radikális iszlám tanításaiba, és ő volt az is, aki megszervezte, hogy a 23 éves Ralph Deleon és a 21 éves Miguel Alejandro Santana csatlakozhassanak a terrorszervezethez. A szintén 21 esztendős Arifeen David Gojalit később szervezték be. A férfiak Facebook profiljukat radikális tartalmakkal töltötték fel, magukról pedig olyan képeket posztoltak, melyeken hagyományos muszlim viseletben láthatóak. Kidolgoztak egy fedőtörténetet is, amely szerint Kabir esküvőjére látogatnak Afganisztánba.

A tervekre végül a Szövetségi Nyomozóiroda titkosügynökének segítségével derült fény, aki több alkalommal is Skype-hívásokat folytatott az Afganisztánban tartózkodó Kabirral, valamint a másik három férfi bizalmába férkőzött. Ha elítélik őket, legfeljebb 15 éves börtönbüntetésre számíthatnak.

Pintér Melinda

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »