Horvát végvárait védi a MOL

2012. november 20-án első fokú, így egyelőre nem jogerős ítéletében tíz évre küldte rácsok mögé Ivo Sanadert a zágrábi bíróság. Hazájában a volt horvát kormányfő neve lassan egybecseng a korrupció fogalmával, s ami Magyarország számára rossz hír, ebből a nem éppen kegyes körből már a MOL sem tudja egykönnyen kivonni magát. Szélsőséges esetben akár a magyar olajtársaság Horvátországban elért eredményei is veszélybe kerülhetnek.

Az elsőfokú tárgyalásán tíz évet – ebből hét és felet a MOL-Ina eset miatt – begyűjtő horvát politikus elítélése nem okozott nagy meglepetést Horvátországban. Ivo Sanadert – aki 2009-ben hagyta el kormányfői székét – 2010 decemberében már Ausztriában érte utol a hazája által kiadott nemzetközi elfogatóparancs. A kiadatása körüli hercehurcát ő maga oldotta meg, mikor 2011. június végén beleegyezett abba, hogy hazájában állítsák bíróság elé. Ezt követően azonban egy nap sem telt el, mikor a korábbiak mellé újabb, s ezúttal már a magyar olajtársaságot is érintő korrupciós vád született a volt kormányfővel szemben.

A fent olvasható eset, illetve az a tény, hogy Sanader tárgyalását alig egy hónappal a Horvátországban tartandó országgyűlési választások előtt kezdték meg, némileg alátámasztani látszik a MOL jelenleg is érvényben lévő állásfoglalását, mely szerint a magyar olajmulti akaratán kívül lett a horvát belpolitika áldozata.

Mindez azonban aligha lesz hatással a horvát közvéleményre, illetve azokra a politikusokra, akik most már az elsőfokú bíróság ítéletével a háttérben követelik a magyar olajtársaság és a délszláv kormányzat között megkötött azon szerződések felülvizsgálatát, melyek értelmében a MOL 50 százalékot meg nem haladó részesedése ellenére is irányíthatja horvát partnerét, az Ina-t.

„A MOL nem mentette meg a horvát olajtársaságot”

A zágrábi bíróság az elsőfokú ítélet kihirdetésekor egyértelműen azon az állásponton volt, hogy Ivo Sanader és kormánya, mikor átjátszotta a horvát olajtársaság vezetését magyar partnerének nem csupán hibát vétett, hanem saját anyagi gazdagodását tartotta szem előtt, az állam és a közösség érdekeivel szemben.

Az elnöklő bíró, Ivan Turudić a Večernji list szerint egyenesen azt hangoztatta, istenkáromlás lenne azt állítani, hogy a magyar vezetés megmentette vagy akár csak jót tett volna az Ina-nak.

A horvátok harca értelmetlen

A MOL horvátországi szerepvállalása vitathatatlanul fejezete volt a tavaly decemberben tartott országgyűlési választásoknak, illetve az azokhoz köthető kampányidőszaknak. A jelenlegi miniszterelnök, Zoran Milanović és akkor még árnyékkormánya többször is hangsúlyozta, hogy szándékukban áll felülvizsgálni az Ina irányítását, sőt az SDP, azaz a szociáldemokraták vezetőjeként még azt sem zárta ki, hogy kormányra kerülésük esetén visszavásárolják a horvát társaság magyar kézbe került részvénycsomagjait.

A kormányváltást követő időszakban azonban világossá vált, Horvátország anyagi helyzeténél fogva sincs abban a helyzetben, hogy ezt a gazdasági manővert végrehajtsa. Ráadásul ez az opció a délszláv állam közelgő uniós csatlakozása, és az ahhoz köthető privatizációs kötelezettségek miatt sem volt járható út.

Így az sem lehet véletlen, hogy az utóbbi hetekben a visszavásárlás helyett újabb részvénycsomagok lehetséges eladásától volt hangos a délszláv sajtó, és a mostani Sanader ellen hozott ítéletet is úgy kommentálta Vesna Pusić, – a horvát külügyminiszter – hogy országa majd csak a jogerős ítéletet követően vizsgálná felül a MOL-lal kötött megállapodásokat.

Tekintettel arra azonban, hogy a magyar olajtársaság jelen pillanatban a legjelentősebb befektető a gazdasági nehézségekkel terhelt Horvátországban, egy jogerős ítéletet követő felülvizsgálat sem biztos, hogy a MOL pozícióit jelentősen gyengítő kormányzati döntéseket hozhat.

Az ugyanakkor tagadhatatlan, – mint jelen helyzet is bizonyítja – hogy az ilyen és ehhez hasonló botrányok nincsenek jótékony hatással a MOL részvényeinek árfolyamára.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »