Kevés a valószínűsége egy román-magyar párt megjelenésének

Barna Gergő és Kiss Tamás társadalomkutatók szerint kevés a valószínűsége annak, hogy Romániában a szlovákiai Híd-Mosthoz hasonló román-magyar vegyes párt jöjjön létre.

A két társadalomkutató Kolozsváron beszélt a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, az „Etnikai szavazók – Az RMDSZ mozgósító képessége 1990-2012” című átfogó kutatásuk szűk körű szakmai vitáján. Az elmúlt 22 év romániai választási eredményei és az elmúlt 15 évben az erdélyi magyarság körében végzett közvélemény-kutatási eredmények alapján elkészített dolgozatot az erdélyi magyar társadalomkutatás mérföldköveként értékelték a jelen lévő szakértők.

Kiss Tamás a szakmai vita után elmondta, hogy a román partner hiánya az egyik akadálya egy román-magyar vegyes párt megjelenésének, de „az etnikai határok kevésbé porózus jellege is megkülönbözteti az erdélyi magyar társadalmat a szlovákiaitól”. Kiss Tamás álláspontja szerint Erdélyben sokkal kisebb a legitimitása a közvéleményben a két etnikum összemosódásának, mint Szlovákiában.

A szociológus hozzátette, hogy az erdélyi magyarok 12-13 százaléka vegyes házasságban él ugyan, ám a vegyes családokban valamelyik fél domináns lesz. Hozzátette: a hatalmi aszimmetriák következtében a vegyes házasságokban nagyobb arányban dominál a román fél, de identitásbeli összemosódás nincs.

Kiss Tamás szerint az erdélyi viszonyok között egy nemzeti minimum kialakítása is könnyebb, mint Szlovákiában, ahol „a nemzeti minimumot alulról előző” alakulat tudott teret nyerni.

Barna Gergő szerint a romániai választási rendszer is az etnikai törésvonalak megmaradásának kedvez. Hozzátette: amíg a rendszer a szavazatok arányában ad parlamenti mandátumokat a bejutási küszöböt átlépő pártoknak, a közösség valamennyi tagja úgy érezheti, hogy a domináns magyar szövetség jelöltjeire leadott szavazata hasznosul.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »