Áll a bál Frunda és a marosvásárhelyi városháza között

A marosvásárhelyi városháza alkalmazottai – a helyi rendőrséggel közösen – előzetes értesítés nélkül eltávolították Frunda György óriásmolinóit két főtéri épületről. A szenátorjelölt ezt törvénytelennek tartja, és kérte az ügyészséget, hogy indítson eljárást ez ügyben.

Frunda György szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, felháborodva tapasztalta, hogy a helyi rendőrség vezetőjét, Valentin Bretfeleant használja fel a város polgármestere arra, hogy akadályozza őt a kampányolásban. A közösségi rendőrség vezetősége két helyi tanácsi határozatra hivatkozva távolíttatta el az óriásplakátokat. A határozatok értelmében nem lehet a főtérre, műemléképületre reklámhordozót elhelyezni, és nem lehet a városháza engedélye nélkül plakátolni, még kampányban sem.

„A 2008. évi 35-ös számú törvény 39. cikkelyének 5. bekezdése alapján a tulajdonos jóváhagyásával reklámcélú plakátokat lehet elhelyezni az épületeken. A 8. bekezdés szerint a rendőrség – beleértve a Helyi Rendőrséget – felelős a plakátok épségéért. Úgy a római katolikus egyház tulajdonában levő, Kossuth utcai épületre, mint a prefektúrával szembeni ingatlanra a tulajdonos beleegyezésével tettem fel a plakátokat. Bretfelean arra hivatkozik, hogy helyi tanácsi határozat tiltja, hogy a főtérre, műemléképületekre helyezzünk el reklámhordozókat. Tudomásom szerint egyik épület sem műemlék, ugyanakkor egy helyi törvény nem írhatja felül az országos törvényt” – nyilatkozta Frunda György, hozzátéve, hogy a helyhatósági választásokon is ugyanott voltak plakátjai, és azokat senki nem akarta elmozdítani.

A Kossuth utca 1. szám alatti épületen nemrég a Nemzetközi Könyvvásár, előtte pedig a Rádio Gaga születésnapi koncertjének óriásreklámja volt. Ezek közül egyik sem „szúrta” senki szemét.

Megyeszerte megrongálták az RMDSZ molinóit

„November 13-ra virradó éjszaka ismeretlen elkövetők Jedden és Mezőmadarason, 14-re virradó éjszaka pedig Pókán, Marossárpatakon és Sáromberkén letépték az RMDSZ általános választási üzeneteit, valamint a szövetség jelöltjeit bemutató bannereket. A rongálást jelentettük a megyei választási irodának és feljelentést tettünk a rendőrségen a parlamenti választásokra vonatkozó 2008. évi 35-ös számú törvény megsértése miatt” – nyilatkozta szerdán Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke.

Kitekintő / Székelyhon.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »