Durvul az önkormányzati adósságválság

Gyors ütemben növekedik a németországi települések adóssága, és az önkormányzatok harmada attól tart, hogy külső segítség nélkül nem tudja törleszteni tartozását.

 Az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég csütörtökön ismertetett felmérése szerint a gazdasági fellendülés csak átmenetileg javítja a német települések anyagi helyzetét. Az idén átlagosan 2,2 százalékkal nőnek az önkormányzati bevételek az egy évvel korábbihoz képest, jövőre viszont 0,9 százalékkal csökkennek. A kiadások azonban az idén és jövőre is nőnek, mindenekelőtt a szociális támogatásokra kell több pénzt fordítani. 

    Csaknem minden második önkormányzatnál arra számítanak, hogy az adósságállomány növekedik a következő években, és csupán 38 százalék számít az adósságteher mérséklődésére. Az önkormányzatok ötödénél a tartozás meghaladja az idei teljes bevételt, és minden harmadik település vezetése attól tart, hogy önállóan nem tudják kigazdálkodni a törlesztőrészleteket. 

    A fellendülés – amelynek révén az állam adóbevétele az idén először várhatóan meghaladja a 600 milliárd eurós határt – a települések szintjén a folyó költségvetés helyzetét sem javítja: a felmérés szerint az idén meghaladja az 50 százalékot azoknak az önkormányzatoknak az aránya, amelyek hiánnyal zárják a költségvetési évet. 

    A nehézségekre az esetek többségében megszorításokkal reagálnak. A települések 81 százalékánál jövőre emelik a helyi adókat, köztük az ingatlanadót, és 41 százalékánál csökkentik a kiadásokat, például kevesebbet költenek közvilágításra, idősgondozásra vagy a bölcsődei, óvodai hálózat fenntartására.

    Az Ernst & Young  felmérését a 20 ezer főnél nagyobb lakosságú települések körében végzeték, a vizsgálatban összesen 300 önkormányzat vett részt.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »