Köszöni, jól van a halottnak hitt al-Kaida vezér

Said al-Shihri, a jemeni székhelyű al-Kaida az Arab-félszigeten (AQAP) szervezet helyettes vezetőjének tartott terrorista hangfelvételen tagadta, hogy az egy hónappal ezelőtti meggyilkolására tett kísérlet sikeres lett volna. Szeptember 10-én hivatalos jemeni források megerősítették a BBC-nek, hogy a férfi meghalt egy dróntámadásban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem hivatalos források kiszivárogtatták, hogy a DNS-teszt szerint mégsem al-Shihri holttestét találták meg a helyszínen, így a férfi visszatérése nem ért mindenkit váratlanul. Rajeh Bady, a jemeni miniszterelnök médiatanácsadója elmondta a BBC-nek, hogy korábban kétségeik voltak, majd megbizonyosodtak arról, hogy al-Shihri életben van.

A szaúdi születésű Said al-Shihri több évig harcolt Afganisztánban, majd elfogása után börtönben raboskodott Guantanamoban, végül egy sikertelen szaúd-arábiai rehabilitációs programot követően Jemenbe került, ahol az AQAP vezetőjének Nasser al-Wahishi-nek lett a helyettese, így a szervezet második számú vezetőjeként tartják számon.

Az AQAP-ot az USA az al-Kaida szervezet legveszélyesebb szárnyának minősítette és a jemeni kormánnyal közösen katonai műveleteket folytat főleg az ország déli tartományaiban bázissal rendelkező sejtek felszámolására.

Éva Ádám

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »