Kolozsvár: hamarosan öt nyelven „beszélnek“ a műemlékek

Ötnyelvű – román, magyar, angol, német és francia nyelvű – turisztikai tájékoztató táblák kerülnek Kolozsvár műemlékei mellé – döntött a város önkormányzati testülete.

A Szabadság kolozsvári napilap szerdai beszámolója szerint a határozatot a költségvetési kiigazítás kulturális fejezetébe „rejtették”, de annak elfogadását a magyar képviselők hosszas és sok esetben nehézkes egyeztetése előzte meg a polgármesterrel, a többségi Demokrata Liberális Párt (PDL), illetve az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) önkormányzati képviselőivel. A határozat szerint a város 20 ezer lejt fordít a feliratok megvalósíthatósági tervére, 40 ezer lejt pedig a kivitelezésre.

2012 februárjában a Kolozs megyei tanács is 60 ezer lejt különített el ugyanerre a célra, akkor azonban a városi tanács elutasította a megyei tanács „címkézett” pénzét. Az önkormányzati képviselők úgy vélték, ezt az összeget inkább az egészségügyre kellene fordítani, de mivel azt célirányosan a táblákra kapták a megyei tanácstól, inkább el sem fogadták.

A júniusi önkormányzati választásokat követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a megyei önkormányzatban az országosan hatalmon levő baloldali USL-lel, a kolozsvári városi önkormányzatban pedig az országosan ellenzékbe szorult jobboldali PDL-lel alkot többséget.

Horváth Anna, az RMDSZ színeiben megválasztott alpolgármester a Szabadságnak elmondta: a megyei közgyűlés elnöke, Horea Uioreanu már korábban átiratban közölte, fenntartja a választás előtti önkormányzati testület határozatát, hiszen azt a város multikulturális és európai jellegét erősítő intézkedésnek tekinti.

Horváth Anna szerint az év végéig lebonyolítják a közbeszerzési eljárást, és megkötik a szerződést a kivitelezővel, így 2013 elejétől fokozatosan megjelenhetnek majd a román, a magyar, a német, az angol és a francia nyelvű turisztikai tájékoztató feliratok a kolozsvári műemlékek előtt vagy mellett.

Kitekintő / Új Magyar Szó / Szabadság.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »