Drámai munkanélküliség Dél-Olaszországban

Tragikus képet fest a Svimez (Egyesület a dél-olaszországi ipar fejlesztéséért) 2012-es jelentése – számolt be a La Repubblica olasz napilap. A frissen nyilvánosságra hozott adatok szerint a munkanélküliek aránya a déli régiókban tavaly meghaladta a 25 százalékot; ez több mint kétszerese a „csizma szárában” mért aránynak. Összehasonlításképpen, a statisztikai hivatal áprilisi felmérése szerint a válságos munkanélküliségi rátával – és emiatt tüntetésekkel – küszködő Spanyolországban ez az adat 24,4 százalékvolt. A legrosszabb helyzetben a nők és a fiatalok vannak; négy dél-olasz nőből háromnak nincs munkája, így a jelentés szerint „túlzás nélkül beszélhetünk a nőket sújtó tényleges foglalkoztatásbeli szegregációról”. 

A gazdasági válság kezdete óta ismét megmutatkozott, hogy a déli ipar gyenge talpakon áll; 2007 és 2011 között háromszor annyi ipari létesítményt zártak be, mint az ország többi részén. Az elmúlt évtizedben több mint 1 millió 350 ezer lakos hagyta el a déli régiókat, a többségük Észak-Olaszországba költözött. A két makrorégió között továbbra is sokkoló az egy főre jutó GDP tekintetében mért különbség: a déli GDP mindössze 57,7 százaléka az északinak. „Ha így folytatjuk, 400 év is kevés lesz, hogy behozzuk a lemaradást” – figyelmeztet a Svimez.

A jelentés ismertetése után Giorgio Napolitano felszólalásában költségvetési konszolidációval összekötött növekedést és olyan megszorító politikát sürget, mely mindenkire kiterjed, kezdve a legtehetősebbekkel. A köztársasági elnök szerint az EU-nak erőteljesebb elkötelezettséget kéne vállalnia a humán erőforrás képzés, a kutatás, az innováció és az infrastruktúra fejlesztésének támogatása területén. Olaszország a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G8 tagja, ám az állam két nagy régiója közötti fejlettségbeli szakadék nagysága Európában páratlan; Észak- és Közép-Olaszország komoly gazdasági potenciállal rendelkezik, míg a gyakorta csak „koloncként” kezelt déli rész elmaradottsága döbbenetes. Az ellentét pedig egyelőre nem látszik csökkenni.

Tóth Barbara

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »